Közélet

A szerelőnek kell vezetni a szegedi villamost

Szegedi villamos (Array)
Szegedi villamos (Array)
Nem fizeti meg eléggé a szegedi tömegközlekedés a dolgozókat, sokan odébbállnak. Annyira égető a létszámhiány, hogy a szerelők is beülnek villamost vezetni. Az érintett cégek szerint persze nem olyan rossz a helyzet, akadt béremelés és folyamatosan képezik ki az utánpótlást.

Kevés a tömegközlekedési sofőr Szegeden, emiatt néha a szerelőnek kell például a villamosok pilótafülkéjébe ülni – írja a Délmagyar. A négy villamosvonallal rendelkező városnak szüksége lenne buszsofőrökre, troli- és villamosvezetőkre is. Szente László így kénytelen néha besegíteni:

Ha nincs elég villamosvezető, segítek a cégnek, a szabadnapomon beülök villamost vezetni. A túlórapénz is jól jön, a havi 120 ezer forintos fizetés mellé 25-30 ezret viszek haza.

Van jogsija villamosra, havi 3-4 műszakot vállal, ez egyenként 7-10 óra munkát jelent. A remízben ő látja el a villamosok napi szervizét és tesztelni is ő viszi őket. Öt hozzá hasonló szerelő van, augusztus óta kénytelenek váltva beugrani vezetni.

Szente valószínűleg azért nyilatkozott, mert az üzemi tanács vezetője, a Munkástanács helyi vezetőségi tagja. A helyi tömegközlekedést szervező SZKT szerinte nem fizeti meg eléggé a dolgozókat, akik olykor hajnali 3-kor kelnek és hétvégén is dolgoznak. Ezt a Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete is megerősítette, emiatt hagyta ott több sofőr a céget.

Akkor beszéljenek a számok!

Kojedzinszky Richard, a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezetője azt mondta, 196 járművezetőjük van, 15-20 fő hiányzik a villamosvonalakról. Most egy féléves tanfolyamon 11-en tanulnak be. Nekik 6 órás minimálbért fizetnek ez idő alatt, cserébe 3 évig nem hagyhatják el az SZKT-t.

Egy fő kiképzése 1,3 millió forintba kerül, átlagbérük havi nettó 130 ezer forint, plusz 23 ezernyi cafeteria. Áprilisban volt utoljára béremelés, 45 forinttal toldották meg az órabérüket. Előtte 2013-ban emeltek 28 forinttal, meg némi pótlékkal.

A Dél-alföldi Közlekedési Központhoz (DAKK) tartozó távolsági és helyi sofőrök szerint 30 százalék hiányzik a létszámból. Egy név nélkül nyilatkozó, távolsági buszon dolgozó férfi azt mondta, havi 140-170 ezret és 20 ezernyi cafeteriát keres, de sok pluszmunkával. Más megkérdezettek 105-140 ezer forintról számoltak be.

A DAKK közölte, megalapozatlan a dolgozói becslés a létszámhiányról, az csak 2 százalékos. 22 főt oktatnak most is, és a régióban egységes béreket fizetnek: az egyéni teljesítmények és az alapbérek különbözhetnek, de a pótlékok egységesek. Itt júliusban volt utoljára béremelés, és a cég szerint többet keresnek a sofőrjeik, mint az országos átlag.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik