Közélet

Rommá nyerte magát az MSZP, hatalmasat bukott a KDNP

Megírtuk az angyalföldi időközi választás beharangozóját, két fő kérdése volt a voksolásnak.

  • Mire megy a KDNP a Fidesz nélkül, illetve az MSZP-vel szemben?
  • Hol tartanak a baloldal kis pártjai?

Angyalföld legendásan baloldali körzet, Tóth József évek óta verhetetlen, a 10-es választókerületet most is elvitték a szocik, fölényesen.

A rendelkezésre álló információk szerint Varga Zsanett több mint 60 százalékos támogatást szerzett, szemben a kormánypárti jelölt közel 20 százalékával. A részvétel igen alacsony volt, a hatezer választó mellett csak 1339 érvényes szavazat érkezett.

Tehát az első kérdésre a válasz: a KDNP hatalmasat bukott, a Fidesz jól döntött, hogy nem indult, mert akkor az lenne a címünk, hogy megint óriásit égett a Fidesz. A Jobbik lett a harmadik, 124 szavazattal és 9,3 százalékkal.

A második kérdésnél nézzük, hogy szerepeltek a külön-külön induló balos pártok (a DK nem indult).

4.) Faragó Éva (PM) 58 szavazat, 4,3%

5.) Pochanics Szilvia (LMP) 54 szavazat, 4%

6.) Sermer Ádám (Liberálisok) 13 szavazat, 0,9%

7.) Barabás György László (Munkáspárt) 9 szavazat, 0,6%

Messzemenő következtetést ne vonjunk le, de érdekesség, hogy a PM milyen jól szerepelt, megelőzték az LMP-t.

A képviselő-testületben továbbra is egyértelmű az MSZP-fölény, a mostani győzelmük is csak ezt erősítette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik