Élő Közélet

Magyarország forgalommal szemben száguld az autópályán – percről percre

Kovács Zoltán: ezek nem békés migránsok voltak

Estére helyreállt a rend a röszkei határátkelőhelyen, ahol felfegyverkezett migránsok egy csoportja délután szerb területről megrongálta az átkelő kerítését, majd megtámadta az államhatárt védő rendőröket – közölte a kormányszóvivő a helyszínen szerdán. Kovács Zoltán közölte: a Röszkén történtek – köztük az, hogy gyermekeket is élő pajzsként használtak – azt mutatják, nem békés migránsokról, hanem egy egészen komoly, Magyarországot fenyegető dologról van szó.

A szerb oldalról hosszú órákon keresztül semmilyen rendőri segítséget nem kapott Magyarország. Bár estére megérkeztek a szerb rendőri erők, ez mindenképpen magyarázatra szorul. Szerinte ez azt mutatja, nem mindenki gondolja úgy, hogy ki kell vennie a részét a határok biztonságának megőrzéséhez szükséges összefogásból.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója elmondta, a támadás elhárításáért megfelelő nagyságú erő érkezett a helyszínre a Készenléti Rendőrség és a Terrorelhárítási Központ állományából. 29, magyar területre behatoló, a rendőrökre támadó embert fogtak el, köztük egy azonosított terroristát is – közölte a főtanácsadó.

Bakondi szerint az éjszaka elegendő rendőr lesz szolgálatban az átkelőn, hajnalra pedig helyreállítják a megrongált kerítést is. Az összecsapás során – elsősorban a kődobálástól és a botütésektől – húsz rendőr sérült meg. Ketten súlyosan megsérültek, további három rendőr könnyebben sérült meg, de ők is kórházba kerültek.

Mára ezzel zárul közvetítésünk, köszönjük figyelmüket, jó éjszakát!

Kezdődik a Határozott Fellépés 2015 hadgyakorlat

Egy gyakorlat miatt csoportosít át további egységeket a Magyar Honvédség az ország délnyugati térségébe – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM). A Határozott Fellépés 2015 gyakorlat keretében felkészítést tartanak a katonáknak, hogy a jogszabály-változásokból adódóan hatékonyan tudják segíteni a rendőrség munkáját.

A gyakorlat miatt szerda éjszaka és csütörtök hajnalban, valamint napközben jelentősebb katonai konvojok közlekedhetnek Somogy és Baranya megye térségében. Forgalomkorlátozásokra is számítani lehet – írta közleményében a HM, hozzátéve, a Magyar Honvédség vezetése kéri az utakon közlekedők és a környék lakosságának türelmét, megértését.

A HM korábban közölte: csütörtökön kezdődik Magyarországon a Brave Warrior 2015 többnemzeti NATO hadgyakorlat is. A több héten át tartó magyar vezetésű parancsnoki és törzsvezetési-, (hadműveleti) valamint éleslövészettel egybekötött harcászati gyakorlaton összesen – de nem egy időben – hat nemzet katonái gyakorlatoznak Magyarországon. A legnagyobb létszámban az Európában állomásozó amerikai haderő alegységeitől vesznek részt. Az 550 katonából, 150 katonai gépkocsiból, valamint 54 szállítókocsiból – köztük több Stryker típusú lövészszállító harcjárműből – álló konvoj szerdán Rajkánál lépett be Magyarország területére.

Lengyel újságíró is kapott a fejére

Könnyű fejsérülést szenvedett a magyar rendőrség ütéseitől Jacek Tacik lengyel riporter is, miközben Röszkéről tudósított – jelentette TVPInfo lengyel közszolgálati tévé. “A helyzet nyugodtnak tűnt, amikor hirtelen a magyar rendőrség a migránsok irányába indult, újságírókat is letarolva. Akkor néhány botütést kaptam” – írta le Tacik az esetet. Hozzátette, hogy a határ magyar oldalán orvosi segítséget kapott, és jól érzi magát.

A magyar rendőrök szerinte “csodálkoztak”, amikor azt mondta nekik, hogy ők verték meg. “Nagy itt a káosz, a migránsok folyton próbálnak áttörni a határon” – tette hozzá a lengyel tévés, aki elmondása szerint a határ szerb oldalára szeretne visszatérni, hogy onnan tudósítson tovább.

Orbán: el kell fogadnunk a menekültkvótákat

Hatalmas interjút adott egy csomó vezető európai lapnak Orbán Viktor. Tudja, hogyha az EP minősített többséggel elfogadja a menekültkvótákról szóló jogszabályt, azt Magyarországnak is alkalmaznia kell. Beszélt arról, hogy hiányoznak Európából az erőskezű vezetők, hogy milyen a viszonya az osztrák kancellárral, hogy hol kell megállítani a menekülteket és hogy hányan jöhetnek a jövőben.

Az összefoglalót itt olvashatja el.

A terrorista és a jótékony rendőr

Az M1 szerint terrorcselekménnyel gyanúsítják a magyar hatóságok azt a férfit, aki szerda délután arra biztatta a határ szerb oldalán a migránsokat, hogy törjék át a kerítést. Az M1 információját a műsorban Csiszér-Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője nem erősítette meg, de nem is cáfolta. A férfi cselekedete a magyar törvények szerint kimeríti a terrorcselekmény elkövetését. Az M1 szerint a férfit őrizetbe vették, kihallgatása jelenleg is tart.

Csiszér-Kovács Viktória a röszkei átkelőkapu délutáni bedöntéséről elmondta, a rendőrség több embert is előállított. Szerda este már békesség és nyugalom volt itt. Arról is beszélt, hogy a magyar rendőrség a szerb kollégákkal együttműködve megpróbálja egyesíteni azokat a családokat, akiknek tagjai a határ különböző oldalán rekedtek. A magyar rendőrök saját ellátmányukból adnak vizet és szendvicseket a magyar oldalon rekedt gyerekeknek és nőknek.

Így látja a helyzetet a Reuters

Csináltak egy összefoglaló videót a helyzetről, ha van nem magyar ismerőse, ezt mutathatja nekik, talán felfogják a helyzetet.

Újabb ország ekézte a magyar eljárást

Elfogadhatatlannak nevezte a magyar hatóságok fellépését Ursula von der Leyen német védelmi miniszter szerdán, a CNN-nek nyilatkozva. “Ez elfogadhatatlan és ellentétes az európai szabályokkal. Ezért nagyon fontos, hogy ragaszkodjunk az emberi méltóság és az emberi jogok tiszteletben tartásához. A menekülteknek joguk van a tisztességes bánásmódhoz. Ez olyan dolog, amelyről sokat kell még vitatkoznunk Európában” – jelentette ki a miniszter.

Leyen elmondta, hogy a migrációs nyomás hatalmas kihívást jelent Németország számára, de a kormány eltökélt, hogy mindeninek menedéket biztosít, aki arra valóban rászorul. Kérdésre válaszolva a német kijelentette: Angela Merkel német kancellár tíz napja nem azt mondta, hogy mindenkit szívesen lát, hanem egyértelműen azt, hogy Németország a háborús menekülteket és azokat kész befogadni, akik valóban rászorulnak a politikai menedékre.

A miniszter szerint Németország nem lezárta, hanem ellenőrzés alá vonta határait, hogy helyreállítsa a rendet a menekültek beáramlása nyomán, és el tudja osztani őket a tartományok között. Hozzátette, a Bundeswehr jelenleg 20 ezer főt kész elszállásolni laktanyáiban és ezt a számot a későbbiekben 45 ezerre tervezi növelni.

Bebocsátást kér a menekülteknek a Menekültügyi Főbiztosság

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) megdöbbenését fejezte ki szerdán amiatt, hogy Magyarország visszafordítja a menekülteket, és vízágyúval, könnygázzal akadályozza bejutásukat az Európai Unióba. Az UNHCR számára rendkívül megdöbbentő és elszomorító látni, hogy vízágyúval és könnygázzal akadályozzák meg szíriai menekültek bejutását az Európai Unióba, köztük gyermekes családokat, amik már olyan sokat szenvedtek.

António Guterres főbiztos arra kéri a magyar hatóságokat, hogy biztosítsanak “akadálytalan bejutást” az embereknek, mivel a háború és üldözés elől menekülnek. Ellentmond az UNHCR ajánlásainak az a magyar politika, hogy visszaküldik Szerbiába a menekülteket, noha Szerbia nem képes megbirkózni a jelenleg beáramló, nemzetközi védelemre szoruló emberek tömegével – közölte a főbiztosság.

Egykori futsalos szólt be az ENSZ-főtitkárnak

A külgazdasági és külügyminiszter szerint az ENSZ-főtitkár nyilatkozata a magyarországi helyzetről “bizarr és felháborító”, Ban Ki Mun “nem a valós tények alapján foglalt állást”. Szijjártó Péter arra reagált, hogy Ban szerdán kijelentette: “sokkolt az a látvány, ahogy ezekkel a menekültekkel és migránsokkal bántak, ez elfogadhatatlan”. Minden országnak vannak belső problémái, de ez esetben háború és üldöztetés elől menekülő emberekről van szó, és “együttérzőnek kell lennünk”.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium szerdai közleménye szerint Szijjártó kiemelte: agresszív bevándorlók támadtak magyar rendőrökre, akik közül tizennégyen megsérültek. “A rendőrök pajzsaikkal védték azt az anyát és egyéves gyermekét, akiket az agresszív tömeg magával sodort. Sajnálom, hogy az ENSZ főtitkára nem a valós tények alapján foglalt állást” – fogalmazott a miniszter.

Felelőtlen viselkedésű migránsokat okol a MigSzol is

Közleményt posztolt a Facebookra a MigSzol Szeged menekülteket segítő csoport. Ebben azt írják a helyszíni önkénteseikre hivatkozva, hogy elmúlt a feszült helyzet, ” lecsillapodtak a kedélyek, nyugalom van a lezárt határ szerbiai oldalán”. Sajnálkoznak, hogy “pár tucat migráns felelőtlen viselkedése jelentősen nehezebb helyzetbe hozta a menekültek békés és türelmes többségét”. Nekik a továbbra is a segítségnyújtás a céljuk, ez nem változott meg.

A jogvédők szerint embertelen a menekültkérelmek elbírálása

Jogsértő, embertelen és Magyarország nemzetközi kapcsolataira is ártalmas a magyar-szerb határnál létrehozott tranzitzóna és az ott lefolytatott eljárás – közölte a Menedék Migránsokat Segítő Egyesület és a Magyar Helsinki Bizottság szerdán. Közös nyilatkozatukban azt írták: a konténerekben a kérelmezőknek egy különösen gyors eljárásban adják át azt a határozatot, ami szerint nem Magyarországnak, hanem Szerbiának kell eljárnia ügyükben. Az eljárásban a tolmács csak telefonon működik közre.

Felhívták a figyelmet arra: a magyar állam a területén beadott kérelmek elfogadhatatlannak nyilvánításával az érdemi eljárás lefolytatásának és a menedék nyújtásának feladatát áthárítja Szerbiára, mégpedig egy többszörösen jogsértő eljárásban. Megítélésük szerint “Szerbia nem biztonságos ország, még akkor sem, ha a kormány rendeletében ezt állítja róla”.

Kitértek arra is, hogy ha a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal mégis ezen az alapon akarja lezárni az ügyet, a kérelmező felülvizsgálati kérelmet nyújthat be, aminek a kiutasítás végrehajtására a törvény szerint halasztó hatálya van. A gyakorlatban azonban a kérelmezőt azonnal kikísérik a kerítés és a magyar-szerb határ közötti keskeny sávba, “így a hatékony jogorvoslathoz való joga elenyészik” – írták.

Hozzátették, az eljárás alkalmatlan a probléma kezelésére, hiszen napi száz kérelemről döntenek, miközben a kérelmezők száma akár napi több ezer is lehet. A civilek szerint Magyarország szomszédsági kapcsolatait is tönkreteszi azzal, hogy a bevándorlók útvonalát áttereli Horvátország és Szlovénia felé.

Szerb tévéseket vertek meg a magyar rendőrök

A szerb állami média, az RTS azt állítja, hogy magyar rendőrök megverték munkatársaikat a horgosi határátkelőnél. A televízió riporternőjét, operatőrét és hangmérnökét Szabadkán kórházban ápolják.

Az RTS közleményében azt írja: munkatársaik jelezték, hogy újságírók, ennek ellenére gumibotokkal verték őket. Az operatőrt ellökték és a fejét, valamint a hátát ütötték, a kameráját összetörték. A hangmérnök felszerelése is megsérült, a riporternőnek pedig eltört a karja.

A Szerb Újságírószövetség elítélte, hogy feladatukat teljesítő újságírók ellen erőszakot alkalmaztak.

Kilenc migránst utasított ki a bíróság

Kilenc ítéletet hozott határzár tiltott átlépésének ügyében a Szegedi Járásbíróság szerdán – közölte a Szegedi Törvényszék szóvivője. Juhászné Prágai Erika közölte, valamennyi vádlottat elmarasztalták, három esetben egy, hat esetben két év Magyarország területéről történő kiutasítással sújtották őket.

A vádlottak mind felnőttek voltak, heten iraki, ketten szír állampolgárságúnak vallották magukat. A terhükre rótt bűncselekmény elkövetését beismerték, valamennyien a korábban mások által megrongált határzáron keresztül léptek be. Valamennyi ítélet jogerőssé vált, és egy vádlott sem kérte a neki tolmács által lefordított döntés írásbeli kézbesítését anyanyelvén.

Where is the Battle of Röszke page?!

Megnéztük, van-e már a legtöbb szócikkel büszkélkedő nyelven, angolul szócikk a röszkei csatáról (Battle of Röszke or Battle of Horgoš), de csalódnunk kellett. Azért az Európai migránskrízis szócikk frissítve lett a mai eseményekkel. Szóval akinek van hozzáférése, összerittyenthet egy szócikket, csak küldje el nekünk elsőnek, esküszünk, kitesszük, ha nem durva.

László Petra a rúgással jótettet hajtott végre

Szürreális fordulatokat tud venni az élet, ezt megint bizonyította: az N1TV világhírű gyerekrúgó operatőre eltrafált egy szír férfit is, akit a spanyolok felkutattak és mivel kiderült, hogy fociedző volt otthon, be akarják vonni a Getafénél folyó munkába.

Bővebben itt olvashat Spanyolország új legális munkavállalójáról.

László Petra

 

Sokkolta az ENSZ-főtitkárt, amit Magyarországon lát

“Sokkolt, ahogy ezeket a menekülteket és migránsokat kezelik, ez elfogadhatatlan” – jelentette ki Ban Ki-mun ENSZ-főtitkár szerdán egy sajtótájékoztatón. Hozzátette, minden országnak megvannak a maga belső gondjai, de ettől még nem kéne így bánni azokkal, akik háború vagy üldöztetés elől menekülnek. Őket méltósággal kéne kezelni, ez az üzenete az európai és ázsiai vezetőknek – írja az ITV.

Ban Ki Mun (ban ki mun, ensz, )

101 éve még mi küldtünk jegyzéket Szerbiának, most visszakaptuk

Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter elmondta, hogy azokat a migránsokat, akik arra igényt tartanak, elszállítják a magyarkanizsai pihenőhelyre, ahonnan tetszőleges irányba indulhatnak tovább. Közleménye szerint Szerbia tiltakozó jegyzéket küldött szerdán Magyarországnak azért, mert a magyar hatóságok szerb területen is könnygázt vetettek be.

“Beszélni fogunk magyar kollégáinkkal arról, hogy ilyen incidens többé ne történjen” – mondta. A szerb belügyminiszter azt is közölte, hogy szeretnék megakadályozni és elkerülni, hogy a migránsok szerb területről köveket dobáljanak a magyar rendőrök felé, vagy gumiabroncsokat gyújtsanak fel, illetve hogy bárki is Szerbiából egy másik ország hatóságait támadja.

Magyarázatot vár az Európa Tanács főtitkára Orbántól

Az Európa Tanács főtitkára szerdán levélben arra kérte Orbán Viktort, hogy adjon magyarázatot a migránsválság miatt múlt héten elfogadott törvénymódosításokra. “Írtam Orbán Viktor miniszterelnöknek azért, hogy magyarázatot kapjak az új jogszabályokra és gyakorlati alkalmazásukra” – mondta Thorbjørn Jagland a Reutersnek adott interjújában, hozzátéve, hogy a magyar kormányfő az igazságügyi minisztert küldi majd hozzá az ügyben.

Az új magyar törvények lehetővé teszik a hatóságoknak többek között a menekültügyi kérelmek gyorsított elbírálását a határon, és azt, hogy a kormány a tömeges bevándorlás miatti válsághelyzetet hirdessen ki. “Az embernek nincs joga illegálisan átlépni egy határon. Joga van azonban a tisztességes eljáráshoz, ahhoz, hogy a saját nyelvén szólhasson, és hogy megértse, mi folyik a bíróságon” – tette hozzá Jagland.

“Magyarországnak kötelessége megvédeni azokat, akiknek védelemre van szükségük. Nem lehet egy határt teljesen lezárni. Ez egy hatalmas visszalépés Európa részéről” – fogalmazott az Európa Tanács főtitkára. “Az EU a legjobb békeprojektje Európának” – tette hozzá. “Ha az országok elkezdik lezárni határaikat, akkor az valós veszélyt jelent a belső piacra és az euróra. Az erősíteni fogja a nacionalizmust és minden abból adódó rossz dolgot” – hangsúlyozta.

A Honfoglalás 2000 rájött, ki a felelős a horgosi incidensért

A szegény ember CÖF-je, a Honfoglalás 2000 Egyesület is közleményt adott ki, ami helyesírási hibáival együtt úgy tökéletes, ahogy van, nincs értelme változtatnunk rajta.

A civil szervezet írásban szólította fel a Szerb Köztársaság budapesti követéségét, hogy határozottan lépjen fel a szerb területről indított, Magyarország felségterületét megsértő brutális támadások ellen. Ugyanis, ismeretlen személyek: lehetnek migránsok, netán szerb huligánok, akik a határon átdobált kövekkel, beton darabokkal megsértették országunk határát, súlyos sérüléseket okozva az államhatárt védő rendőreinknek és civil személyeknek. Az egyesület felszólítja a követséget, azonnal értesítse kormányát, hogy az akció azonnali beszüntetését akadályozza meg, és távolítsa el a határzónából a határsértő személyeket. Ne nézze tétlenül Szerbia kormánya a példátlan provokációt.

Szerb rendőri erősítést küldenek Horgosra

Rendőri erősítést küld Belgrád a magyar határhoz, hogy távolabb tereljék a migránsokat a határkerítéstől – közölte Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter szerdán. A szerb rendőröket azért vezényelték a határra, hogy megakadályozzák a migránsok támadásait a magyar rendőrök ellen, és “humánus, tiszteletteljes módon” elválasszák őket a kerítéstől és a magyar rendőrségtől – tudatta Stefanovic közleményében.

A horvát határon is lesz kerítés

Magyarország a horvát határ meghatározott helyein is kerítést létesít – közölte Orbán Viktor a Die Presse osztrák lap honlapján megjelent interjújában. A kormányfő hozzátette, hogy erről már beszélt a belügyminiszterrel, és már “tervek vannak erre”. A lap felvette, hogy ehhez idő kell, amire a miniszterelnök azt válaszolta, hogy Magyarországnak már van gyakorlata.

Orbán hozzátette ugyanakkor, hogy az igazi erőt nem a kerítés jelenti. “Vannak új törvényeink, amelyek szigorú büntetést irányoznak elő az illegális migránsok számára” – jelentette ki.

Horgos csendes, újra csendes

Aleksander Vulin szerb miniszternek sikerült lenyugtatnia a zúgolódó menekülteket, most teljes a nyugalom, még a segélyszervezetek is megjelentek és ételt-italt-ruhát osztogatnak. Az M1 szerint térképeket osztanak a szerb rendőrök, amin jelzik, hogy Horvátország felé menjenek, arra szabad az út.

"Minden bizonnyal" terroristát foghattak a rendőrök

Van az M1-nek egy megerősítetlen információja arról, hogy elfogtak egy terroristát a magyar rendőrök a migránsok között. Sok a tudósításban a “minden bizonnyal”.

A hvg megkérdezte a rendőrséget az ügyről, de ők sem erősítették meg a köztéve értesülését.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik