Alig nevezte ki Áder János hivatalosan is miniszterré Simicskót, a laktanyákban elrendelték a mozgósítást. Ugyanis “fel kell gyorsítani a kerítésépítést, és ehhez nagy létszámú élőerőt kell biztosítani. Mindenkinek fel kell készülni az intenzív munkára a következő hetekben.” Ezt Orbán Viktor mondta nemrég a Magyar Időknek.
Ez nem csoda, a honvédség legénységi állománya nagyjából ötezer fő, a laktanyák kongnak az ürességtől, az emberek 80%-a a határon van, vagy oda készül. Az első katonákat a múlt pénteken vitték, először Hódmezővásárhelyre, ahol egy rövid kiképzésen vesznek részt.
Több katona is kapott elméleti oktatást kerítésépítésből, forrásunk azonban nem, ő úgy tudja, elsődleges feladata a rendőrök munkájának segítése lesz.
A katonák egyhetes váltásokban lesznek a déli határnál, aztán egy hét munka, ahogy előtte, majd vissza. Pontosan senki nem tudja, mi lesz a feladat, hivatalos tájékoztatást nem kaptak, csak azt, hogy menni kell. Annyit tudnak, amit a sajtóból, vagy egymástól hallanak. A számokról annyit sikerült megtudnunk, hogy a MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság az első hetes turnusban 64 fővel képviselteti magát, az országos létszáma pedig olyan 210 fő körül mozog.
Halljuk, hogy a rendőrök a kiborulás szélén, nem igaz, hogy naponta 5000 kalóriát tartalmazó ételt kapnak. Ezért én csomagoltam magamnak ennivalót, viszek itthonról, mondta egy érthetően név nélkül nyilatkozó katona.
Fegyvert akkor, amikor Irakban is
A határnál több olyan katona is szolgál, akik teljesítettek már külszolgálatot háború sújtotta országban, többek között Irakban, vagy épp Afganisztánban. Az új honvédelmi miniszter a fegyverhasználatról azt mondta, hogy csak a saját életük, illetve a társaik, valamint a velük együttműködő rendőrök életének védelmében.
Azt mondták, fegyvert csak akkor használhatok, amikor Irakban is használhattam, foglalta össze egy másik forrásunk.
Simicskó kitért arra is, hogy meg kell vizsgálni – és ha lehet, ki kell aknázni – a tartalékos rendszerben rejlő erőforrásokat is. Egy önkéntes tartalékos katonától megtudtuk, október elejére van behívója, de azt még nem mondták neki, hogy a határra kellene menni, de könnyen előfordulhat.
Holnaptól új időszámítás
A kormány úgy számol, karácsonyra már senki nem fog erre menekülni, köszönhetően a szeptember 15-től, vagyis holnaptól hatályos törvényeknek. Nagy esély van arra is, hogy kihirdetik a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet.
Tíz különböző törvény módosul, aminek oka a “tömeges bevándorlás”, itt olvasható az a 12 oldalas törvényszöveg, amelytől a kormány nagyon sokat vár. A Btk. szerint holnaptól bűncselekmény lesz a határzár tiltott átlépése, a határzár megrongálása és a határzárral kapcsolatos építési munka akadályozása is, mindenki ellen büntetőeljárás indulhat, aki a kerítésen keresztül bejut az országba.