Közélet

Szegedi támadás: nem tudni, merre van a volt börtönőr társai

szegedi-bortonor(960x640).jpg (Array)
szegedi-bortonor(960x640).jpg (Array)

A szegedi diáklányt megverő börtönőr és társai ellen csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt folyik büntetőeljárás.

A férfi a Szegedi Fegyház és Börtönben, vagyis a Csillagban dolgozott. Súlyos testi sértés és csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszak – ezzel gyanúsítják. A bűncselekmény idején a gyanúsított még a büntetés-végrehajtási intézet munkatársa volt, de időközben szolgálati jogviszonya az esettel összefüggésben megszűnt.

A Délmagyar most rákérdezett a Szegedi Nyomozó Ügyészségnél, hogy megtalálták-e már S. Vilmos társait. Továbbá arra is kíváncsiak voltak, hogy esetleg önként jelentkeztek-e, vagy S. Vilmos elmondta-e a kihallgatásán, kik voltak a társai.

„Az ügyben jelenleg a nyomozás folyamatban van, a Szegedi Nyomozó Ügyészség a szükséges nyomozati cselekményeket folyamatosan foganatosítja. A sajtó részére legutóbb adott tájékoztatás óta felmerült érdemi körülményekről a nyomozás érdekeire figyelemmel jelenleg nem áll módunkban információt adni” – válaszolta Csukonyi Gyula ügyész.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik