Közélet

Biofüves szörnyetegeket kapcsolt le a rendőrség

Marihuana-bolt(960x640).jpg (Array)
Marihuana-bolt(960x640).jpg (Array)

Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság pénteken két szigethalmi férfit, akik a gyanú szerint fiatalkorúaknak adtak el úgynevezett biofüvet – közölte honlapján Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton.

A rendőrségi tájékoztatás szerint a 18, illetve 19 éves gyanúsítottak hetente többször is fiatalkorúaknak árusítottak új pszichoaktív anyagot tartalmazó, kábító hatású szert szigethalmi lakásukban.

Erről van egy videó is:

A szigetszentmiklósi rendőrök szerdán fogták el a két férfit tinit, a házkutatások során a nyomozók tasakokba csomagolt kábítószergyanús folyadékot, illetve növényi törmeléket, valamint az értékesítéshez szükséges digitális mérleget és tasakokat foglaltak le.

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az ügyben.

A rendőrök egy 18 éves szigetszentmiklósi lányt is előállítottak, akit gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer-birtoklás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – olvasható a közleményben.

A biofűről bővebben ebben a cikkünkben olvashat >>

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik