Közélet
ütközés (Array)

Fegyvereket találtak egy autóban, ami a villanyoszlopnak ütközött A Bem téren

Igazoltatni próbálták, menekülni kezdett. Most már értjük, miért.

Közbiztonságra veszélyes eszközöket, valamint három gáz-riasztó és egy gumilövedékes fegyvert találtak lőszerekkel egy autóban Budapesten, amely a Bem József téren villanyoszlopnak ütközött. közölte a rendőrség hétfő reggel.

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság járőrei hétfő hajnalban, nem sokkal fél kettő után megkülönböztető hang- és fényjelzés használatával próbáltak intézkedni egy, a II. kerületi Árpád fejedelem útján közlekedő kocsi vezetőjével szemben. A sofőr a rendőri jelzés ellenére nem áll meg, menekülni kezdett, a rendőrök pedig követték. Az autó a Bem József téren egy villanyoszlopnak ütközve megállt, a benne ülő két ember elfutott a helyszínről.

A rendőrök a jármű átvizsgálásakor találták meg a fegyvereket. Három órával később a helyszín közelében elfogták az egyébként körözés alatt álló autó vezetőjét, társát még keresik.

Ajánlott videó mutasd mind

Majka: Itt egy egész iparág szopik

Majka és Curtis készül a szezon első nagy fellépésére, augusztus közepén. Az még mindig fáj nekik, hogy rendszeresen a Halott Pénz előtt lépnek fel, és azt sem értik, ha 20 ezer ember lehet egy futballmeccsen, akkor miért nem szabad még bő egy hónapig koncerteket tartani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.