Közélet

Gólyatábori erőszakoló – csúszik az ítélet

gólyatábori erőszakoló (Array)
gólyatábori erőszakoló (Array)

Jövő szerdán döntenek a fotós sorsáról.

Bár számítani lehetett rá, mégsem hirdetett ítéletet szerdán a Fonyódi Járásbíróság a gólyatábori erőszakoló ügyében. A 39 éves férfi pere – aki tavaly megerőszakolt egy fiatal lányt – áprilisban állították bíróság elé,  szexuális erőszakkal vádolják. A tárgyalás zárt ajtók mögött zajlott erkölcsi okokból illetve, hogy védjék és megkíméljék a fotós áldozatát. 

Dr. Vadócz Attila, a Kaposvári Törvényszék szóvivője a Hír24-nek elmondta, június 3-án hirdetnek ítéletet.

Ahogy arról beszámoltunk, az erőszak tavaly nyár végén, az ELTE tanítóképző karának fonyódligeti táborában történt. A lányt az intézmény egy harmadéves hallgatója, egy szervező erőszakolta meg, aki fotósként vett részt a rendezvényen. Képeket készített aktus közben is, vélhetően ezzel akarta zsarolni a lányt. 

A lány év elején úgy döntött, elmondja a hvg.hu-nak, mi történt vele. A fiatal egyebek mellett arról beszélt, hogy az járt az eszében, hol fogja elásni őt támadója.A férfi fojtogatta, az aktus közben – ahogy azt írtuk – folyamatosan fényképezte, és még azt is mondta neki, hogy mosolyogjon. Nem haragszik a szervezőkre, szerinte segítettek neki. Úgy véli, egyvalaki tudhatott a férfi előéletéről, ő az egyetlen, aki levegőnek nézi azóta is.

A történtek után a HÖK-elnököt, aki tudott az elkövető fotós előéletéről, az egyetem felfüggesztette. Ezután több erőszakos esetre is fény derült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik