Fásy Ádám (fásy ádám)
Közélet

Őssejtbotrány: Fásy Ádámot elítélték

Megcsonkított embriótetemek, tiltott orvosi beavatkozások – ítélet született a több közéleti szereplőt is érintő, évek óta húzódó perben.

Az őssejtbotrány mind a kilenc gyanúsítottját felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék. P. Imre műgyűjtő, elsőrendű vádlottat 10 hónap szabadságvesztésre ítélték két évre felfüggesztve, S. István plasztikai sebész egy év két hónap elzárást kapott három évre felfüggesztve, míg Fásy Ádám ismert televíziós szereplőt 10 hónap elzárásra büntették két évre felfüggesztve. Yurij Baltaytis professzor másodrendű vádlottat 10 évre kiutasították Magyarországról, asszisztensét egy év két hónap elzárásra ítélték, szintén felfüggesztve. Az ítélet nem jogerős.


Fotó: TV2 

Az ügyészség 2012 januárjában emelt vádat jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt kilenc személy ellen. A vádirat szerint az IRM Magyarország Nemzetközi Biotechnológiai és Őssejt Központ Zrt. kaposvári klinikáján engedély nélkül végeztek őssejtkezeléseket. A céget kifejezetten erre a célra alapították, és négy dunántúli városi kórházzal kötöttek szerződést a kezelésekhez szükséges őssejtek beszerzésére. A páciensek egy-egy kezelésért általában 25 ezer amerikai dollárt vagy 5 millió forintot fizettek. Az ügyészség szerint az IRM Zrt.-nek csak az őssejtek levételére és tárolására volt engedélye, terápiás célra azonban nem használhatták volna fel azokat.

A bíróság a csalás vádpontjában nem találta bűnösnek a vádlottakat, az üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett, emberi test tiltott felhasználása vád viszont megállt az ítélőtábla előtt, emiatt az elítéltek fellebbezést nyújtottak be. Az ügyészség három nap gondolkodási időt kért a fellebbezés kapcsán.

A bíróság S. Istvánt 7 millió, P. Imrét 10 millió, míg Fásy Ádámot 5 millió forint megfizetésére kötelezte.

Dr. Strasser Tibor, Fásy Ádám ügyvédje nyilatkozott a Hír24-nek: “Fásy urat az alól a vád alól felmentették, amivel az ügyészség három éve megvádolta. Ma más miatt, az emberi szervekkel kapcsolatos visszaélések kapcsán találták bűnösnek. Álláspontunk szerint azonban nem az, hiszen nem volt befektető és pénzt sem vett ki a cégből, csupán igazgatósági tag volt. Ő nem foglalkozott orvosi kérdésekkel, nem állhatott szándékában ezzel kapcsolatosan bűncselekményt elkövetni bünrészesként.” 

 

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.