Közélet

Kun-Mediátor: négyszáz feljelentés érkezett az ügyben

kun-mediátor (kun-mediátor)
kun-mediátor (kun-mediátor)

A rendőrség szerint ez a szám még nőhet, a Kun-Mediátoros Marcsikáról még mindig nem tudni, hogy hol van.

Szabó Zoltán, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: a vállalkozás felelős vezetőjének jelenlegi tartózkodási helye a nyomozó hatóság előtt nem ismert, továbbra is körözik. A Kun-Mediátor több károsultját képviselő ügyvéd, Dobrossy István az MTI-nek elmondta: tudomása van arról, hogy házkutatásokat tartottak a nyomozók az ügyben, de arról, hogy hányszor és hol, nincs információja.

Közölte: Dobrai Sándorné, a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. körözés alatt álló ügyvezetője hollétéről nincs tudomása, mint ahogy arról sem, hol tartózkodik Kemecsi László résztulajdonos, Dobrai Sándorné veje. Kemecsi László vallomást tett és igyekszik segíteni abban, hogy a több száz károsult visszakapja a pénzét – emlékeztetett Dobrossy István.

A rendőrség április 14-én este tette közzé: sikkasztás bűntettének gyanúja miatt nyomozást indított, miután a Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. karcagi fiókjában többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz. A feljelentők az átlagosnál magasabb kamat reményében helyezték el megtakarításaikat a kft.-nél.

A Kun-Mediátor Szolgáltatói Kft. fő tevékenységként utazási irodaként működött, utazásközvetítéssel foglalkozott, de pénzváltást is folytatott, bár pénzügyi tevékenységre nem volt engedélye.

Az MNB jogosulatlan pénzügyi szolgáltatás gyanújával piacfelügyeleti vizsgálatot indított a cégnél. A társaság utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységre vonatkozó engedélyét visszavonta a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik