Közélet

Leszedte a fóliát a kirabolt trafikos

A tulajdonos két másik boltjáról eltávolította a mindent eltakaró fóliát, azt a trafikot pedig, ahol a gyilkosság történt, nem nyitja meg többé.

Ígéretéhez híven leszedette másik trafikjának ablakairól a beláthatóságot meggátló fóliát az a kaposvári trafiktulajdonos, akinek másik dohányboltjában brutális kegyetlenséggel meggyilkoltak egy 21 esztendős eladót – írja a Sonline.

Gölöncsér Attila az MTI-nek azt mondta: nem várja meg a törvénymódosítást, nem hagyja, hogy a munkatársai életveszélyes körülmények között dolgozzanak. Két dohányboltjának portálján már nincs fólia, a harmadikat – ahol a gyilkosság történt – többet nem fogja kinyitni. A történtek után két kolléganője is felmondott. Az MTI tudósítója úgy tapasztalata, hogy szerda óta több lefóliázott kaposvári dohányboltban a tulajdonosok felhatalmazásával nyitott ajtók mellett dolgoznak az eladók.

A támadót a kamerafelvételek segítségével sikerült azonosítani, de a rendőrség rengeteg segítséget kaptak a lakosságtól is. A fiatal férfit csütörtökön, délután egy órakor fogták el: először otthon keresték, végül egy kórházban találtak rá, ahol egy kisebb sebészeti beavatkozáson esett át.


MTI/Mihádák Zoltán

A férfi 22 ezer forintért gyilkolt, és később elmondta: további rablásokat is tervezett, ám a kiszemelt trafikokban sok volt a vásárló. Azóta előzetes letartóztatásban van, és a legfrissebb hírek szerint nem a kaposvári börtönben tartják majd fogva, mert félnek attól, hogy a többi rab bántalmazza, ezért feltehetően Pécsre szállítják majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik