Közélet

Kiderült, ki lövöldözött a Király utcában – Fotók

Száva István Róbert (Száva István Róbert)
Száva István Róbert (Száva István Róbert)

A Száva-családot keresik. A 49 éves apa két fiatallal együtt volt, de nem tudni, ki lőtt.

A Police.hu szerint  49 éves erdőkertesi Száva János Róbertet és két társát keresik a rendőrök. Csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást. 

Idősebb Száva János Róbert 49 éves. 

 

Ifjabb Száva János Róbert 21 éves.

 

Száva Armandó Ferdinánd 19 éves. 

 

A Police.hu azt írja, a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2015. április 15-én 0 óra és 0 óra 10 perc között a Király utcában “idősebb Száva János és társai egy ott tartózkodó társaságra több alkalommal lövéseket adtak le két, feltehetően gáz-riasztó fegyverből. A helyszínről gépkocsikkal menekültek el, a támadás következtében a társaság két tagja könnyű sérülést szenvedett.”

“A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kéri, hogy aki a fent megjelölt időpontban a helyszínen tartózkodott, látta a bűncselekmény elkövetését, illetve a felvételeken látható személyek jelenlegi tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 461-8100/ 140 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16 p: 8-13), a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik