Közélet

54 őz és öt nyúl pusztult el rágcsálóirtó szerek miatt

Félszáznál több, nagy szenvedések között elpusztult őz miatt rendelt el nyomozást az Orosházi Járási Ügyészség kedden; a városi rendőrkapitányság állatkínzás bűntett gyanúja miatt indít eljárást.

A Békés Megyei Főügyészség csütörtöki közlése szerint Orosháza külterületén két vadásztársaság a szántóterületen március 22-e után jelentős vadelhullást észlelt.

Az egyik vadásztársaság elnökének jelzésére a megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi igazgatósága, az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága, valamint a földművelésügyi igazgatóság vadászati és halászati osztálya március 23-án helyszíni ellenőrzést tartott, ahol 54 őz és öt mezei nyúl tetemet találtak.

Elhúzódó, nagy szenvedések

A szakemberek szerint a szántóterületen rágcsálóirtó szereket szórtak ki, ennek jelenlétét az állattetemekben toxikológiai vizsgálattal állapították meg. A kimutatott rágcsálóirtó szer szabad forgalmú ugyan, azonban szántóföldi felhasználása tiltott.

A használt szer véralvadásgátló hatású, amely a gyomornyálkahártyán keresztül felszívódva fejti ki hatását, belső vérzést okoz, így a megmérgezett állatok elhúzódó módon, nagy szenvedések között múltak ki – írták.

A járási ügyészség hivatalból rendelt el nyomozást; az eljárást az Orosházi Rendőrkapitányságnak különös szenvedést és több állat pusztulását okozó állatkínzás bűntettének gyanúja miatt kell lefolytatnai.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik