Közélet

14 milliót sikkaszthatott el a vádlott egy szociális intézetből

A nő feladata az volt, hogy befizesse a gyógyszerek árát a szociális központ pénztárába, azt azonban a vád szerint 2008 óta inkább megtartotta.

Folytatólagosan, jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat egy somogyi szociális központban dolgozó nővel szemben a Kaposvári Járási Ügyészség – derül ki a Somogy Megyei Főügyészség közleményéből.

A vádlott hosszú évek óta az intézmény alkalmazásában állt, ahol feladatai közé tartozott, hogy az ott lakók által rendelt gyógyszerek árát, amelyet a szociális központ megelőlegezett a gyógyszertárnak, utólagosan beszedje és azt a szociális központ pénztárába befizesse.

A nő 2008 márciusától 2013 szeptemberéig a lakóktól átvett egy részét – évről évre növekvő összeget – nem fizette be a pénztárba, és így ez idő alatt 14 millió forintot meghaladó összeget tulajdonított el jogtalanul, amelyet saját megélhetésére fordított, így az okozott kár nem térült meg.

A járási ügyészség a vádlottal szemben börtönben végrehajtandó szabadságvesztést és közügyektől való eltiltás kiszabását indítványozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik