Közélet

Nagy bajban a takarítós maffia tagjai

Akár 20 évet is kaphatnak. A győri NAV pénzügyi nyomozói vádemelést javasolnak a megyei főügyészségnek.

Ötvenezer oldalnyi iratanyag gyűlt össze a büntetőügyben. A győrújbaráti takarítócég a gyanú szerint másfélmilliárd forint adót csalt el úgy, hogy Budapesten és Nyugat-Magyarországon több mint harminc áruház takarítására szerződött egy multinacionális áruházlánccal. A takarítást nem saját alkalmazottaival végeztette, a megbízásokat továbbadta alvállalkozóinak, akik további alvállalkozókat építettek a cégláncolatba.

A tiszavirág életű vállalkozások csak azért jöttek létre, hogy bejelentsék a dolgozókat, akik után járulékokat már nem fizettek. A felderítéskor egyszerre tizenegy megyében és a fővárosban összesen hatvanhat helyszínen voltak házkutatások. A pénzügyi nyomozók pár óra leforgása alatt előállítottak és gyanúsítottként kihallgattak kilenc embert, akik közül négy házi őrizetbe került.

Később újabb kilenc ember vált gyanúsítottá. A szövevényes ügy részleteinek felgöngyölítésekor a pénzügyi nyomozók több mint félmilliárd forin tértékben zárolták a bűnszervezet bankszámláit, és ingatlanjait, lefoglaltak több nagy értékű autót. A nyomozás lezárult, a pénzügyi nyomozók tizennyolc gyanúsítottal szemben különösen jelentős kárt okozó költségvetési csalás miatt javasolnak vádemelést a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészségnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik