Közélet

Az Örkényben lelőtt férfi családja kártérítést szeretne

Lakatos Pál nővére azt állítja: 14 éves fia is rendőri intézkedés közben halt meg. A rendőrségtől testvére temetésének kifizetését és kártérítést vár.

Mi csak annyit szeretnénk, hogy a rendőrség ismerje el, hogy hibáztak, és fizessék ki a temetést, plusz a kártérítést” – mondta el a Borsnak a kedden rendőri intézkedés közben elhunyt Lakatos Pál nővére. Ahogyan korábban megírtuk: kedd este négy rendőr kopogtatott a férfi ajtaján. Mivel nem jutottak be, az ajtót betörték, Lakatos Pál pedig felkapott egy fejszét. Az egyik rendőr lövést adott le a kezére, ami a mellkasán találta el. A férfi a helyszínen életét vesztette.

Családja tegnap hozta nyilvánosságra azt a képet, amely a hullaházban készült és szerintük azt bizonyítja: Pál a rendőrök megverhették halála előtt. Nem ez az első tragédia a családban. Lakatos Pál nővérének fia 2009-ben halt meg, mindössze 14 éves volt. Zsoltot az örkényi piactéren igazoltatták, mert állítólag gázt szívott – mondta el a Blikknek Zsolt édesanyja. A fiú elszaladt, a rendőr utána, Zsolt pedig elesett, egy padkába ütötte fejét és meghalt. „Állítólag szétrobbant a tüdeje, de a gyújtóból egy csepp gáz sem hiányzott. A boncolás eredményét azóta sem kapta meg a család” – mondta el az édesanya.

A Blikk eközben azt írja, a lelőtt férfi azzal fenyegette meg a rendőrt fejszével a kezében, hogy szétvágja, és megdöglik. Az egyenruhás vállon akarta lőni, de végül a mellkasán találta el. Azonnal mentőt hívtak hozzá, de már ők sem tudtak segíteni rajta. “Pétert megviselték a történtek, a vizsgálat ideje alatt nem is dolgozhat, sőt úgy tudom, a család a helyszínen meg is fenyegette őt” – mondta egy barát, aki szerint a rendőr közeli otthonát önkéntesek védik.

A helyiek – az ügyészség állításának dacára – egészen máshogyan vélekednek a történtekről. Ők azt állítják, hogy Lakatos a házból kifutva eldobta a fejszét, amit az egyik rendőr felkapott a földről, és az elmenekülő férfi után vitt. Szerintük világos, hogy mi történt: fegyvertelen embert lőtt le a körzeti megbízott. Az ügyészség mindenesetre az elhunyt ellen indított eljárást emberölés kísérlete miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik