Közélet

Tinigyilkosság: középkorú férfitól vettek DNS-t

Óriási erőkkel nyomoz a rendőrség a múlt héten meggyilkolt 18 éves lány ügyében. Katit tegnap boncolták fel, édesanyja nem tudná önerőből eltemettetni.

Még senkit nem vettek őrizetbe az üggyel kapcsolatban, a rendőrség Kati ismerőseire fókuszál, írja a Bors. Információik szerint a rendőrség Kati lakhelyének környékén, Bátonyterenyén gyűjt adatokat. A Bors úgy értesült: egy középkorú férfitól vett DNS-mintát a nyomozóhatóság, az illető kocsiját is átvizsgálták, azonban szabadon távozhatott.

Kati édesanyja, Zsuzsanna elmondta: olyan szegénységben élnek, hogy Kati temetésére sem futja pénzükből, a polgármesteri hivatal azonban magára vállalta a gyászszertartás költségeit.

Katit tegnap Egerben boncolták fel, családját az eredményről még nem értesítették, pedig egy szakértői vélemény tisztázhatná: szándékosan gyilkolták meg a tinit vagy egy gázoló döntött úgy, hogy elrejti a holttestet. A szakértő adhat választ arra a kérdésre is, hogy halála előtt megerőszakolták-e a fiatal lányt.

Ahogyan korábban megírtuk: a lány holttestét Ivád és Pétervására között a 23-as főút mellett találtak meg. A környéken azt beszélik: autóból dobhatták ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik