Közélet

Ittasan vezethetett a hajnali halálos baleset sofőrje

Feltehetően ittasan vezetett az a 19 éves férfi, aki három utasával együtt szenvedett balesetet hajnalban Veszprém megyében. A balesetben egy másik 19 éves férfi életét vesztette.

A fiatalok a Döbröntét és Tapolcafőt összekötő úton megcsúsztak az autóval, miután a sofőr elvesztette uralmát a jármű felett az egyenes útszakaszon. Az autó megcsúszott, majd az úttest mellett található árokba sodródott, ahol egy korábban kivágott fa csonkjának ütközött, majd megpördült, és korábbi haladásával ellentétes irányban, a bal oldalán állt meg. Az elvégzett helyszíni szemle többek között megállapította, hogy a járműben ülők egyike sem használt biztonsági övet, írja a police.hu.

Az autót vezető 19 éves férfi ellen ittas állapotban történő járművezetés megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik