Őrjöngő férfi miatt riasztottak rendőröket egy budapesti, VI. kerületi plázához – értesült a Hír24. A bevásárlóközpont egyik bárjánál kezdett tombolni, kiabálni, torkán vágott – de felületinek tűnő – seb volt látható. Úgy tudjuk, vélhetően más okozta a sérülését, még az utcán szólalkozott össze valakivel, majd berohant az épületbe, és sokkos állapotba került.
Ezután kirohant a plázából, a Nyugati pályaudvar 2-es és 3-as vágánya között látták, kötekedett az arra járókkal, még egy vonatra is felugrott. A történtek miatt rendőrök lepték el a környéket, az aluljárót lezárták. Végül sikerült elkapniuk a férfit, akit kórházba vittek.
Kerestük a Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatát, de későbbre ígértek tájékoztatást.