Közélet

Ölt a lassúság, rendőrségi ügy lett

mentő (mentő, )
mentő (mentő, )

Már a rendőrség is vizsgálja, miért 68 perc alatt ért ki egy agyvérzésgyanús beteghez a mentő - közölte a Blikk.

Gondatlan veszélyeztetés miatt indítottak eljárást amiatt, hogy tavaly egy nyugdíjas meghalt, miután 68 percet kellett várnia a mentők kiérkezésére – erősítette meg a lapnak a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Korábban az ügyben az Országos Mentőszolgálat belső vizsgálatot indított, és arra jutott, hogy „a mentésirányításban dolgozók közül többen súlyos mulasztást követtek el”.

„A legsúlyosabb eltérést elkövető személy közalkalmazotti jogviszonyának azonnali hatályú megszüntetése iránt intézkedünk; egy másik dolgozó közalkalmazotti jogviszonya a vizsgálat teljes körű lezárásáig felfüggesztésre kerül. A többi érintettel szemben is szigorú munkajogi szankciókat alkalmazunk, és a kötelékben maradt dolgozóinkat újabb rendkívüli továbbképzésben részesítjük” – fogalmaztak akkor.

A 16. kerületi esetről az RTL Klub híradója számolt be. Az első hírek még arról szóltak, hogy az összeesett asszony másfél óráig feküdt a hideg kövön a lépcsőházban. A segítségére siető lakók óvták a kihűléstől, felváltva hívogatták a mentőszolgálatot, amelynek szóvivője azt mondta, valójában 68 perc telt el a mentők kiérkezéséig. Az elvárás szerint a segélyhívástól átlagosan 15 perc alatt kellene megérkeznie a mentőknek a betegekhez. Az Országos Mentőszolgálat statisztikája szerint ez az esetek 78 százalékában meg is történik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik