Több bűncselekménnyel is vádolják azt a férfit, aki azért bántalmazta az egyik szabolcsi község polgármesterét, mert az nem adott neki munkát. A férfi gyorsított eljárásban állt bíróság elé.
A vádirat szerint az egyik szatmári faluban élő férfi február 23. reggelén tudta meg, hogy a település első embere a jövőben nem akarja közmunkásként alkalmazni, mert korábban – ahogy a közlemény fogalmaz – kifogásolhatóan viselkedett. A vádlott dühös lett, és a hivatalhoz kerekezett, ahol a biciklijét az ablaknak hajította, majd berúgott két ajtót és bement a polgármester irodájába. Szidta őt és ököllel esett neki. Még akkor is ütötte, amikor földre került.
Az épületben lévők próbálták lefogni, ekkor felkapott két telefont, ezeket vágta a polgármesterhez, akinek vérezni kezdett a homloka. Végül közmunkások fékezték meg.
A bíróság hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, súlyos testi sértés bűntettének kísérletében és garázdaság
vétségében mondta ki bűnösnek a férfit, és négy év börtönbüntetésre ítélte mindezért. Az ügyész súlyosabb büntetést akar kiharcolni, ezért fellebezett. A támadó előzetes letartóztatásban várja a másodokfú tárgyalást.