Közélet

Molesztálták gyerekeiket a szigetszentmiklósi szülők – mondja az egykori kezelőorvos

szigetszentmiklós (szigetszentmiklós)
szigetszentmiklós (szigetszentmiklós)

A gyerekpszichiáter korábban vizsgálta a gyerekeket, akik mutatták a szexuális bántalmazás tüneteit. Sóti Gyula sajnálja, hogy a nyomozás, vagy a bírósági munka ezt nem tudta igazolni.

“Amikor hozzám kerültek a rendelésemre, akkor már nevelőszülőhöz voltak kiemelve a gyermekek, ekkor a viselkedésük, a beszámolóik egyértelműen arra utaltak, hogy komplex, tehát összetett bántalmazás részesei” – mondta a 724-nek Sóti Gyula gyermekpszichiáter, a szigetszentmiklósi eset kapcsán. Szerinte a gyerekek részt vettek a szüleik szexuális játékaiban valamilyen módon, mutatták a szexuális bántalmazás tüneteit. Sajnálja, hogy a nyomozás, vagy a bírósági munka ezt nem tudta igazolni.

A gyerekekről elmondta, jó mentális képességűek, különösen a legidősebb fiú. De alkalmatlanok voltak társas kapcsolatra, az étkezésük, a viselkedésük rendkívül próblémás volt. Arra a kérdésre, hogy szerinte “agyonkínozták”-e a gyerekeket, a szakember azt mondta, a velük történteket nyugodtan nevezhetjük annak.

Ahogy arról beszámoltunk, órákon át indokolta a bírónő a szigetszentmiklósi horroszülőkként elhíresült pár ügyében hozott ítéletét kedden. A döntés sokakat meglepett: az apát és az anyát is két-két évre ítéleték kiskorú veszélyeztetése miatt, a szexuális erőszak vádpontja alól azonban felmentették őket. Mindketten szabadon távozhattak, hiszen ezt az időt már leülték, míg előzetesben voltak.

A szakértői csoport szerint bár fizikai trauma érte a gyerekeket, de a szexuális bántalmazást egyértelműen kizárták. A bíróság végül azt sem állapította meg, hogy fekáliát, bogarakat vagy egyéb borzalmakat ettek volna.

A bírónő erősen bírálta az ügyészség munkáját.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik