Közélet

Felfüggesztettet kapott, pedig rálőtt élettársára

pisztoly (lövés, pisztoly, )
pisztoly (lövés, pisztoly, )

A férfi életveszélyesen megsérült, műteni kellett. Bár megbocsátott a nőnek, a történtek után különköltöztek.

Jogerősen két év, két évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön azt a Tahitótfaluban lakó nőt, aki egy szóváltás közben pisztollyal mellkason lőtte élettársát. Az ügyben a Szegedi Ítélőtábla kirendelés folytán eljáró bírái életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondták ki a jelenleg a 34 éves vádlottat – írja az MTI.

A vádlott és élettársa 2010-ben egy tahitótfalui telekre költöztek, amit a nő vásárolt. Az asszony örökségéből vett építőanyagból a férfi egy könnyűszerkezetes házat épített, majd egy nagyobb téglaépületet is fel kívántak húzni, de ez pénz híján nem sikerült.

Az élettársak között főként anyagi problémák miatt gyakorivá váltak a viták, az asszonyt pedig a veszekedések során többször felszólította a férfit, költözzön el. Ilyenkor a férfi azzal fenyegetőzött, elveszi a vádlottól közös gyermeküket, illetve elkezdte bontani közös otthonuk burkolatát, mondván a házat ő építette.

Az egyik ilyen alkalommal – 2013. április 17-én – a nő az ágy alól magához vette a 6 milliméteres kaliberű pisztolyt és a gyerekszoba ablakán kihajolva felszólította a férfit, fejezze be a bontást. A férfi erre nem volt hajlandó, ezért párja, hogy ráijesszen, felé lőtt. Bár nem akarta eltalálni élettársát, a lövedék a férfi mellkasába fúródott.

A lövés után a vádlott hívta a mentőket, és segített abban, hogy párját minél könnyebben kórházba tudják szállítani. A férfit meg kellett műteni, mert közvetlen életveszélyes állapotba került.

A férfi megbocsátott a nőnek, de a történtek után különköltöztek.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik