Közélet

Zuglói lakásában termesztette a kannabiszt

fű (fű)
fű (fű)

Marihuánaültetvényt találtak házkutatás során egy fővárosi lakásban a rendőrök, az ott lakó férfit őrizetbe vették és indítványozták előzetes letartóztatását - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken.

A házkutatás még szerdán zajlott a XIV. kerületi Mogyoródi úti lakásban, ahol egy szakszerűen kialakított ültetvényt találtak, annak minden kellékével együtt. A lakás tulajdonosa az egyik szobában egy több mint négy négyzetméteres fóliasátrat állított fel, amelyben különböző növekedési stádiumban lévő – a botanikus szakértő véleménye szerint – kannabisz növényeket nevelt.

A kialakított rendszer megfelelő vízellátottságot, fényt és légcserét is biztosított az egyedek számára. A gyanúsított a növények megfelelő szárításáról is gondoskodott, azokat egy szekrényből kialakított rejtekhelyen tárolta.

A lakásban talált növényeket, növényi származékokat, növekedést serkentő szereket, lefagyasztott – közel egy kilogramm – kábítószergyanús anyagot a nyomozók lefoglalták és a férfit előállították.

Az ott lakó 34 éves férfi ellen kábítószer-kereskedelem és kábítószer-termesztés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítanak eljárást – közölte a rendőrség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik