Közélet

Gyanúsan lassan halad a Welsz-ügy

Welsz Tamás (welsz tamás)
Welsz Tamás (welsz tamás)

Teherautónyi aktát tologatnak, és most éppen a NAV-nál tart az ügy – írta meg a Népszabadság.

Nem számít kiemelt jelentőségűnek, sem nagy horderejűnek a Simon Gábor volt MSZP-elnökhelyettesnek, de állítólag más politikusoknak és vagy félezer vállalkozónak, maffiózónak is hamis baissau-guineai útlevelet gyártó Welsz Tamás ügye. A hatóságok nem is kapkodják el a nyomozást – derül ki a Népszabadság cikkéből.

Welsz Tamás vállalkozó halála után a Simon-ügyet elkülönítették, a Központi Nyomozó Főügyészség folytatta a nyomozást. A Welsz-ügy visszakerült a Nemzeti Nyomozó Irodához, ahol már korábban nyomoztak ellene. Ezután ők is megszabadultak a tehereutónyi aktától, mert kiderült, az ügyben a NAV az illetékes. Ott jelenleg még a dokumentumok szortírozásával sem végeztek.

Welsz Tamás már a Sólyom Airways kapcsán ismertté vált, de akkor került neve igazán a köztudatba, amikor kirobbant a Simon-ügy. A gyanú szerint Welsz bissau-guineai útlevelet biztosított az MSZP elnökhelyettesének bankszámlanyitáshoz, ezzel kapcsolatban keresték fel idén tavasszal nyomozók. Kihallgatásra indultak vele, de útközben rosszul lett és meghalt. A hivatalos jegyzőkönyv szerint öngyilkos lett, méreggel ölte meg magát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik