Lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya egy 24 éves szomori férfi ellen.
A gyanú szerint P. Róbert 2014. november 24-ről 25-re virradó éjszaka törte be az egyik helyi söröző ablakát. Készpénzt és három üveg szeszes italt tulajdonított el a kocsmából. A férfit 2014. december 23-án állították elő a tatabányai rendőrök a szomori körzeti megbízott és az egyik tatabányai nyomozó alapos munkájának köszönhetően.
A gyanúsított kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy a kocsma ablakát egy, az utcán talált kővel törte be. A nyílászárón keletkezett résen át mászott be a helyiségbe, ahol összeszedte az értékeket. Az italt azóta megitta, a pénzt pedig magára költötte.
A 24 éves P. Róbert ellen folytatott büntetőeljárást a rendőrség 2015. január 19-én befejezte, és bíróság elé állítási javaslattal küldte meg a Tatabányai Járási Ügyészségnek.