Közélet

Fejlemény a magyarbánhegyesi családirtás ügyében

A férfi két embert agyonlőtt, kettőt megsebesített.

Lezárta a nyomozást a rendőrség a magyarbánhegyesi családirtóként ismert férfi ügyében. Előre kitervelten, aljas indokból vagy célból, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett elkövetése miatt javasolnak vádemelést a 48 éves férfival szemben.

Mint ismert,  a 47 éves vésztői férfi két embert agyonlőtt, kettőt megsebesített tavaly májusban egy magyarbánhegyesi házban:  kislánya édesanyját, nagymamáját és akkori élettársaikat akarta megölni. A fiatal nő és édesanyjának párja élte túl a támadást. Mindezt végignézte a férfi négyéves kislánya. A történtek után a lövöldöző elvitte a gyereket, átadta őt volt párjának, ahogy a fegyvert is, amelyet az asszony bedobott a Kettős-Körösbe. A nőt bűnpártolással gyanúsították meg.

Korábbi sajtóértesülések szerint a lövöldöző pár hónappak később öngyilkosságot kísérelt meg, amikor átvitték a rendőrségre kihallgatásra. Pár percre hagyták csak egyedül, ám ezalatt ruháiból kötelet sodort és felakasztotta magát. Az utolsó pillanatban vágták le és élesztették újra.

Az ügy iratai már az illetékes ügyészségen vannak – közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.