Közélet

Megszólalt a gólyatábori erőszakoló anyja

Az asszony négy és fél hónapja semmit nem tud gyermekéről. Azt mondta, hisz fia ártatlanságában.

Megszólalt az asszony, akinek fiát azzal gyanúsítják, hogy tavaly nyáron, az ELTE gólyatáborában megerőszakolt egy lányt. Az asszonyt csütörtökön a Fonyódi Rendőrkapitányságon látták, azt nem árulta el, miről faggatták a nyomozók, az üggyel, gyermekével kapcsolatban azonban nyilatkozott.

“Négy és fél hónapja nem beszélhettem vele, és ez egy nagyon fájó pont ebben az egész történetben. Természetesen többször kérvényeztem, hogy hivatalos kapcsolattartója lehessek, de eddig ezt mindig elutasították, törvényesen joguk is van hozzá – mondta a nő a Borsnak. “A lakás, ahol élt, azóta is érintetlen, az én tulajdonom. Természetesen gyakran el kell mennem oda, pedig ez nehezemre esik. Szinte csak a postaládát ürítem ki. Nem tudom, milyen ügyei maradtak félben, fizetem a lakás számláit, ahogyan eddig is tettem. Mindenben segítettem neki. Remélem, mihamarabb otthon lehet” – fűzte hozzá.

Az üggyel kapcsolatos pletykákról azonban hiába faggatták. Az édesanya szerint azt csak a fia és a lány tudhatja, hogy volt-e kettőjük között szexuális aktus, ugyanakkor hisz abban, hogy ha volt, az csak és kizárólag kettejük döntése lehetett. Így, amíg nem tisztázódik számára ez, a véleménye szerint egyre több kérdést felvető ügy, addig a hitében senki nem ingathatja meg.

“Hónapok óta tartom magamban a lelket, és nem mondom, hogy az ünnepek alatt nem volt nagyon nehéz. De talpon maradtam, nem kértem senkitôl segítséget. Mindig a fiam mellett leszek és maradok, mert hiszek az igazságban” – tette hozzá.

Mint ismert, tavaly az ELTE tanítóképző kar fonyódligeti táborában megerőszakoltak egy lányt.  A rendőrség a rendezvény egyik szervezőjét, egy 38 éves fotóst gyanúsít, aki szintén az egyetem hallgatója. Kiderült, nem az elsőéves volt az első áldozata, korábban kompromittáló, pucér fényképekkel zsarolta egy hallgatótársát.

Mindezek után több erőszakos esetre is fény derült.

A hvg.hu csütörtökön írt arról, hogy az oktatási jogok biztosa jelentést készített az elmúlt évek egyetemi gólyatáborairól, melyben szaftos részletek olvashatók olyan szituációkról, amikor a résztvevők közül többeket leitattak, meztelenségre vettek rá. Sőt, egy “viccesnek” szánt játék kedvéért még csoportosan szexeltek is

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik