Közélet

Hangfelvétel buktathatja le a korrupt NAV-ost

Hangfelvétellel bizonyítaná egy vállalkozó, hogy az adóhatóság munkatársa korrupcióra akarta rávenni. Az ügyben feljelentés született.

Az adóhatóság munkatársa azt vállalta, hogy több százezer forintos fizetség fejében kiadja a NAV-nál a kiválasztott cégek ellen folyó vizsgálatok állását és eredményét, de még nullás igazolást is tudott mutatni olyan társaságokról, amelyek egyébként komoly adóhátralékot halmoztak fel – írja a Blikk.

A piszkos ügybe keveredett férfi minden beszélgetésüket rögzítette, utolsó találkozásuk alkalmával – amikor megtudta, hogy a nő főnöke is benne van a csúszópénzbizniszben – jelezte is a hölgynek: feljelentést tesz.

A hivatalos tájékoztatás szerint az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi rendőrkapitánysága hivatali vesztegetés elfogadása kísérletének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Az adóhivatal szerint “a NAV egyik szervezeti egységéhez érkezett egy közérdekű bejelentés, amelyet a biztonsági főosztály jelenleg is vizsgál. Ugyanakkor van olyan NAV-os munkatárs, aki zsarolás és rágalmazás miatt feljelentést tett a rendőrségen, és erről tájékoztatta munkahelyi vezetőit is”.

A feljelentés megtétele óta a férfit telefonon zaklatják ismeretlenek, akik többek között családja meggyilkolásával fenyegetik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik