Belföld

Feljelentés a 3 milliárd közpénzt kapó bank miatt

Széchenyi bank (Széchenyi bank)
Széchenyi bank (Széchenyi bank)

A Demokratikus Koalíció (DK) hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a Széchenyi Kereskedelmi Bank ügyében - ezt Kerék-Bárczy Szabolcs közölte kedden az MTI-vel.

A párt elnökségének tagja közleményében azt írta: a kormány átvilágította a bankot, megállapította, hogy a pénzintézet törvénytelenül működik, ám mégis 3 milliárd forint közpénzzel támogatta a működését. A kabinet tehát egy törvénysértőre bízta az állami vagyont és most úgy tesz, mintha nem tudott volna róla – fogalmaz.

A DK az ügyben az Országgyűlés gazdasági bizottságának azonnali összehívását és a pénzügyminiszter meghallgatását kezdeményezi, valamint levélben fordul a gazdasági miniszterhez, és kikéri a hivatkozott átvilágítási anyagot – közli.

Kerék-Bárczy Szabolcs azt írja: arra keresik a választ, hogy miért “öntött” a kormány 3 milliárd forint közpénzt egy “törvénytelenül működő” bankba. Kérdésként teszi fel, hogy ki döntött erről, milyen tanulmányok alapján. Arra is kíváncsi, hogy mit tudott a dologról Matolcsy György, Varga Mihály és Orbán Viktor, illetve ki fog elszámolni az eltűnt 3 milliárd forinttal.

A politikus emellett a DK nevében felszólította Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy haladéktalanul indítson alapos vizsgálatot.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik