Közélet
orvosi köpeny (orvosi köpeny, orvos, egészségügy, )

Megszólalt az agárdi kisfiút halálra éheztető doktor

A temészetgyógyász azt mondja, nem érzi magát felelősnek a gyermek halálálért.

Megtalálta a Bors azt a “csodadoktort”, akit – többekkel együtt – az agárdi kisfiú halálával vádolnak. A természetgyógyászról a lap megtudta, hogy országszerte praktizált. Budapesten egy egészségcentrumban bérelt irodát. Az interneten ezt írja magáról: az alternatív természettudományok doktora, emellett parapszichológus, bioenergetikus. Kiemelten foglalkozik a táplálkozási alapismeretekkel, az anyagcsere-folyamatokkal, a túlsúly kezelésével. A Borsnak az egészségcentrum egyik munkatársa azt mondta: a doktor ügyfélköre nem nevezhető ki­emelkedően nagynak, de a férfinak jó híre volt a szakmában, ismert emberek – színészek, zenészek – is jártak hozzá kezelésre. Aztán egy éve váratlanul eltűnt. Egyik nap még látták az irodában, aztán többé nem tette be a lábát az épü­letbe.

“Később hallottuk, hogy köze lehet az agárdi kisfiú esetéhez. Tény, gyakran előfordult, hogy a kezeléseket nem az irodában végezte, hanem házhoz ment. Hogy ilyenkor mi történt, arról mi semmit sem tudtunk” – tette hozzá informátoruk.

A Bors pénteken telefonon érte el a doktort. A férfi érezhetően feldúltan szólt a telefonba, amikor megtudta, milyen üggyel kapcsolatban keresték. “Az ügyvédem tanácsára nem adok semmilyen információt. Nem vagyok jogász, nekem más a szakterületem. Az a baj, hogy a sajtó teljesen abszurd dolgokat állít, mindenki csak találgat, nem ismerik a tényeket. Annyit mondhatok, hogy nem érzem magam felelősnek a kisfiú haláláért” – zárta rövidre a beszélgetést.

Ahogy arról beszámoltunk, az ügyészség pénteken közölte, vádat emelt a agárdi kisfiú halálának ügyében. Hat ember áll bíróság elé: a gyermek szülei, a két, velük élő nagyszülő, a kisfiút kezelő természetgyógyászt különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt, a háziorvos pedig foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetésért.  A kisfiú 2013 áprilisában vesztette életét, gyakorlatilag éhen halt.

Jászberényiné Király Teodóra, a főügyészség szóvivője a Borsnak elmondta: a többszörösen minősülő emberölésért akár életfogytiglani fegyház is kiszabható, a háziorvosra felfüggesztett börtönbüntetést és foglalkozástól eltiltást indítványoztak. Egyik vádlott sincs előzetes letartóztatásban, a két szülőt és a természetgyógyászt lakhelyelhagyási tilalommal sújtották. Nyomkövető egyik vádlotton sincs.

Az ügy várhatóan jövőre kerül a bíróság elé.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.