Közélet

Mégis műteni kell még a házrobbanásban megégett édesanyát

Szépen javult a februári bátonyterenyei házrobbanásban megégett 35 éves Bazsó Éva állapota, de most kiderült, hogy még vár rá megpróbáltatás – írja a Blikk.

A család házát februárban óriási robbanás rázta meg, majd a tűzben porig égett otthonuk. Az asszony férje a 43 éves József utolsó erejével mentette ki Évát és a szintén súlyosan megégett kisfiukat, a hatéves Kristófot. A kisfiú hosszú hónapokon keresztül lábadozott a kórházban, de mára felépült, és szeptemberben iskolába is mehetett – derül ki a Blikk cikkéből.

Igen nagy öröm volt, amikor Éva is végre hazatérhetett kisfiához a tari szülői házba. Nemrég azonban Évi szervezetét fertőzés támadta meg, a lábán lévő mély seb továbbra sem gyógyult. A doktorok úgy határoztak, újabb műtétre van szükség.

Az orvosok most Évi egészséges bőrsejtjeit tenyésztették ki, és az újonnan nyert szövetet ültették be a mély égési sebbe. Ha minden jól megy, megindul a gyógyulási folyamat, és az apró szövetből új bőr fejlődik Évi lábán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik