Közélet

Szex után szúrta szíven partnerét Katalin

A 22 éves kriminálpszichológus-szakasszisztens lány rajongott a sorozatgyilkoskért. Tavaly végzett alkalmi kedvesével azt követően, hogy szeretkeztek.

A Blikk szerint a tavaly júliusban történt gyilkosság ügyirataiból kiderült, hogy Sz. Katalin Kitti csonka családban nevelkedett, és már gyerekkorától szélsőséges hangulatingadozásai voltak. 

A lányt 14 éves korától szorongás kínozta, pszichiátriára is került, ahol nyugtatót és altatót írtak fel neki. A lány többször próbált végezni magával, erős antidepresszánsokat szedett. A Facebook-oldala szerint imádta a sorozatgyilkosokat, akiknek kedvenc mondatait idézte is a közösségi portálon.

Katalin a tragédia estéjén találkozott először a 32 éves K. Dániellel egy szórakozóhelyen. A férfi meghívta őt egy italra, majd beszélgetni kezdtek, végül az ágyban kötöttek ki Dániel szüleinél. 

A lány a vallomása szerint szex közben hirtelen leküzdhetetlen ellenszenvet kezdett érezni a fiú iránt, így amikor végeztek az aktussal, kiment a konyhába, behozott egy kést, és szíven szúrta az ágyon gyanútlanul fekvő fiatalembert. Dánielnek még volt annyi ereje, hogy szüleit hívja, de nem élte túl a támadást. Katalin megpróbált elmenekülni, de a férfi édesapja megállította.

Az ügyészség emberölés miatt emelt vádat, a bíróság ezután tárgyalja majd az ügyet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik