Közélet

Százmilliós rablás Budapesten – többeket elfogtak

Hárman már rendőrkézen, egy embert pedig azonosítottak.

Több embert elkaptak a rendőrök, akik összefüggésbe hozhatók a szeptember végén, Budapest külvárosában történt fegyveres támadással. Három férfit azonosítottak, akik a jelenlegi adatok szerint beszerezték a rablók által használt kisbuszt, illetve igyekeztek elrejteni, eltüntetni azt a két kocsit, amelyre a menekülők a Cinkotai úton hátrahagyott kisbuszt lecserélték. A rendőrök az egyik autót Pest megyében, a másikat Komárom-Esztergom megye területén találták meg.

Az egyik gyanúsítottat – egy 33 éves székesfehérvári férfit – múlt pénteken, 56 éves ugyancsak székesfehérvári, valamint 20 éves kápolnásnyéki társát pedig egy nappal később kapták el a rendőrök. A nyomozók azonosították az egyik támadót, ám ő egyelőre szökésben van. A 47 éves, székesfehérvári Plank Zoltán ellen európai elfogatóparancsot adtak ki.

Fotó: police.hu

Ahogy arról beszámoltunk, a két ismeretlen reggel fél 7 körül rontott rá két férfira az Újlak utcában. A csuklyás alakok gázsprayvel fújták le kiszemeltjeiket, majd megkötözték őket és elvették a pénzüket. Ezután beültek egy fehér színű kisbuszba és elmenekültek. Miután a két férfi kiszabadult, ők is autóba szálltak, és a rablók után indultak. A menekülők kiszúrták őket és tüzet nyitottak: több lövést adtak le üldözőik kocsijára, amely így nekicsapódott egy fának. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a jármű utasai nem sérültek meg.

A rablás áldozatai kínai állampolgárok és ruhakereskedelemmel foglalkoznak. Van egy üzletük a XVII. kerületben. Támadóik a Blikk korábbi értesülései szerint körülbelül 465 millió forint értékben zsákmányoltak eurot.

FotóFotó: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik