Közélet

Megelőzhették volna a teniszező halálát

A katasztrófavédelem már júniusban jelezte, hogy tegyék lehetővé a bejutást a teniszpályákhoz, amit most egy mentő nem tudott megközelíteni, és amiatt egy teniszezőhöz már túl későn érkezett a segítség.

Mint azt korábban megírtuk hétvégén meghalt egy teniszező, mert a helyszínre vezető út el volt zárva, a mentők gyalog, futva, felszerelésüket cipelve késve érkeztek ki. A késlekedés oka az volt, hogy a népligeti teniszklubhoz vezető utakat a szomszédos lakópark az úthoz és egymáshoz is erősen rögzített beton útakadályokkal látta el. Hiába próbálták sporttársai újraéleszteni, a 61 éves férfi életét vesztette. Teste másfél órát hevert a pályán, mert a halottas kocsi sem jutott be a létesítménybe.

A tragédiáról szóló hírek megjelenése után a 444.hu számolt be arról, hogy öltönyös emberek és egy daruskocsi jelent meg a helyszínen, hogy megkezdje az akadályok elbontását. Úgy tudni, évekkel ezelőtt a Taraliget lakópark üzemeltetői tetették le a betontömböket, hogy az út elzárásával, a villanyvezeték elvágásával és a szennyvízelvezetés elzárásával lehetetlenítsék el a sportklubot.

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság pénteken jelezte, hogy 2014. június 10-én hatósági felhívást adott ki az érintett felek számára annak érdekében, hogy a Budapest, X. kerület, Kismartoni út és a Népliget kereszteződésénél meglévő, szilárd útburkolatú úton utólagosan telepített, egymáshoz és a burkolathoz rögzített beton terelő elemeket helyezzék át. Azt kérték, ezt úgy tegyék meg, hogy a Budapest, X. kerület, Kismartoni út 1-3. sz. alatt lévő, használatbavételi engedéllyel rendelkező, a meglévő teniszklubház épületéhez vezető – a teniszklubház építési és használatbavételi engedélyezési eljárásánál is figyelembe vett – út alkalmassá váljon arra, hogy ott tűzoltógépjárművek közlekedjenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik