Közélet
szomorú fiú (szomorú fiú, iskolás)

Menekítené a fiát az iskolából, de nem tudja

Elkeseredett édesanya fordult hozzánk. Azt mondja: ötödikes gyermekét rendszeresen bántalmazzák az egyik pécsi iskolában. A tanárok nem lépnek közbe, azt pedig a főigazgató nem engedi, hogy máshová írassa a fiút.

Korábban a témában:

Éva és kisfia kálváriája ötödikben kezdődött. Az anya bevallása szerint óriási hiba volt, de a pécsi katolikus általános iskolából – ahol szerették és elfogadták a fiút – ekkor vitte át gyermekét a Bánki Donát Utcai Általános Iskolába.

A fiú egyébként sajátos nevelés igényű, hiperaktív, diszkalkuliás, figyelemzavaros és gyógyszert is szed. Most épp hatodikos, 12 éves lesz.

Éva szerint az elmúlt tanév még ő maga számára is pokoli volt, abba viszont belegondolni is rossz, hogy a kisfiú miken ment keresztül.

„Az új fiú mindig így jár”

Éva elmondta, gyerekét már első nap hat iskolatársa megverte. Amikor másnap a több intézményt magába foglaló iskolaközpont főigazgatója, az akkori igazgató és az osztályfőnök gyűrűjében állt a kisfiú, gyakorlatilag visszavonta a korábban mondottakat, könnybe lábadt szemmel. Arra, hogy a gyerek miként került a pedagógusok gyűrűjében, amikor az anya odaért, Éva nem tudott válaszolni.

A szülői értekezleten egy másik szülő is elmondta, hogy „az új kisfiút csúnyán megverték”, de az osztályfőnök csak annyit reagált: biztos oka volt.

A gyerekek közötti iskolai zaklatásról korábbi cikkünkben olvashat többet

A gyerekek azt mondták: az új fiú mindig így jár.Az első két hétben hazáig kergették Éva fiát a gyerekek. Volt, hogy az anyának kellett kiordítania az ablakon, hogy elzavarja őket. Előfordult, hogy diáktársak bottal ütötték a fiút, de olyan is, hogy kilökték az úttestre. Amikor eldugott helyre tudták csalni az iskolában, megesett, hogy fojtogatták is – mesélte az édesanya.

„Mehet az atyaúristenhez is”

Az édesanya pedagógusi konzultációt kezdeményezett, mert nem tudta elfogadni, hogy a tanárok nem lépnek közbe. Ám ez nem vezetett eredményre, ehelyett – mint mondta – a gyereket egy értelmi fogyatékosokkal foglalkozó intézménybe akarták küldeni.

Éva szerint a legkiábrándítóbb a főigazgatóval való találkozó volt: „Hónapok óta bántalmazták rendszeresen a gyermekemet, amikor találkoztunk. Én akkor már csak annyit kértem, hogy hadd menjünk át egy másik iskolába.”

A főigazgató (Bognár László, a Fidesz pécsi képviselője és képviselőjelöltje) hárított és azt mondta, szerinte Éva áldozattípus, és ő ösztönzi a fiát arra, hogy azt mondja, verik. Ezért pedig – tette hozzá Bognár – felesleges másik iskolába menni.

A beszélgetés vége az lett, hogy a főigazgató leszögezte: „játszhatnak így is”, és hogy „mehet az atyaúristenhez is”.

Fotó: Thinkstock

Mások is vannak

Éva hosszas vívódás után keresett meg minket. Több gyermekről is tud, akit rendszeresen bántanak ugyanebben az iskolában. Elmesélte, egy alkalommal mentő állt az intézmény előtt. Amikor rákérdezett miért, a diákok annyit mondtak neki: az egyik nyolcadikosnál „elszakadt a cérna”, és kárt tett magában.

Csoszogott, nézett

Egy másik édesanya is felkeresett minket, akinek a gyereke korábban szintén a Bánkiba járt. A gyerek akkori ellenőrzőjét végiglapozva találtunk benne egy ilyet:

„Minden kérés ellenére csak csoszogott, csoszogott és csoszogott. Elbújt a fejlesztő folyosóján, ami tilos. Magyarázatai nem voltak, csak nézett. Szaktanári intést kapott.”

A beírások szerint a tanárok többször a gyermek szemére hányták, hogy nem mond igazat. De olyan is volt, hogy azért kapott osztályfőnökit, mert piszkos kézzel társa kiflicsücskéhez nyúlt.

Azt pedig aligha kell magyarázni, hogy a gyerek édesanyja – szintén az ellenőrzőben – azt üzente egyszer az egyik tanárnak, hogy:

„Nem ütheti meg a gyermekemet!”

Amiről nem tudnak, az nincs

Megkerestük kérdéseinkkel az iskolát vezető főigazgatót, Bognár Lászlót, aki a tankerületre hárította a válaszadást. Így azt Páva Pétertől kaptunk, aki a KLIK helyi tankerületének igazgatója, a pécsi polgármester, Páva Zsolt testvére.

Arra voltunk kíváncsiak, hogy az iskolában mennyire általános a bántalmazás a diákok között, ütött-e meg tanár többször gyereket, hogyan kezelik az iskolán belüli erőszakot, hányszor kellett mentőt hívni az intézménybe bántalmazások miatt vagy azért, mert kárt tettek magukban a diákok. Azt is megkérdeztük, hogy milyen indok, ok kell ahhoz, hogy egy gyerek másik iskolába mehessen.

Páva Péter írásban feltett kérdéseinkre azt válaszolta: az intézménynek olyan esetről, hogy diákok bántalmaznák egymást „nincs tudomása, így vélhetően ilyen nem fordul elő. Sem tanuló, sem szülő ilyen panasszal nem élt”.

Páva azt is leszögezte, hogy „az intézményben egyáltalán nem fordult elő, hogy egy tanár megütött volna egy gyermeket”. Az iskolai erőszakot egyébként „az intézmény a jogszabályokban előírtaknak megfelelően kezeli és jár el”.

Megtudtuk továbbá, hogy az iskolának tavaly három rendőrségi ügye volt, de mindegyik lopás miatt. Mentőt egy alkalommal hívtak a suliba, Páva Péter szerint elővigyázatosságból.

Az egyik kedvenc válaszunk az iskola elhagyására adott volt:

„Ezen indokokat, okokat a jogszabályok pontosan előírják. A szabad iskolaválasztás következtében, ha egy intézmény fogadja a tanulót, akkor az a gyermek a fogadó intézménnyel kerül tanulói jogviszonyba”.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73914359, Balzsay Károly visszavonult magyar profi ökölvívó, a Bokszvilágszervezet nagyközépsúlyú volt világbajnoka. /interjú/, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.