Közélet

Ámokfutó egyetemista késelt meg öt embert

Négy külföldit és egy spanyolt szúrt le egy konyakéssel a harmadéves orvostanhallgató az észak-spanyolországi Lleida városában.

A férfit elfogták és a pszichiátriára szállították – jelentette az MTI a spanyol sajtóra hivatkozva. Az El Mundo című napilap szerint egy járőr ismerte fel a 21 éves fiatalembert az utcán. A szemtanúk leírása alapján előzőleg már felfedeztek egy gyanús férfit egy köztéri biztonsági kamera felvételén, amely az utolsó támadás helyszínének közelében készült. A fényképét szétosztották a rendőrök között.

Az Europa Press hírügynökség értesülései szerint a letartóztatott férfi beismerő vallomást tett. Elfogása után egy helyi kórház pszichiátriájára szállították, majd visszavitték a rendőrségre.

Saját lakását is felgyújtotta 

A spanyol fiatalember harmadéves orvostanhallgató a lleidai egyetemen. Szülei napok óta nem tudtak kapcsolatba lépni vele, ezért eltűnését be is jelentették szülővárosa, Logrono rendőrségén – írta az El País című napilap. Az újság úgy tudja, hogy aznap, amikor a támadásokat elkövette, felgyújtotta a saját lakását is. Az utolsó áldozatát hátba szúrta, és a kést benne hagyta a sebben. A konyhakés markolatán rajta voltak az ujjlenyomatai.

A férfi fényes nappal az utcán támadt, látszólag különösebb motiváció nélkül. Kínai, marokkói, pakisztáni és spanyol áldozatát szurkálta meg, továbbá egy egyelőre nem azonosított dél-amerikai ország állampolgárát is. Egy sebesült továbbra is válságos állapotban van, de a többiek sérülései is súlyosak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik