Közélet

Megkéseltek egy rendőrt Budapesten

Az egyenruhást – aki a történtek idején nem volt szolgálatban – többször megszúrták, a hasán sérült.

Kórházba került egy rendőr a napokban Budapesten, miután megkéselték  – értesült a Hír24. Úgy tudjuk, egy belvárosi szórakozóhelyen sérült meg, tisztázatlan körülmények között. Több szúrás is érte a hasán, súlyos állapotban vitték el a mentők a helyszínről. Információink szerint támadója is kórházban kötött ki, rendőrök őrizték a megbilincselt férfit, aki arról próbálta meggyőzni a rá vigyázó egyenruhásokat, hogy ő ott sem volt.

Az érintett rendőr egyébként nem volt szolgálatban, és nem is helyezte szolgálatba magát, így nem merült fel a hivatalos személy elleni erőszak gyanúja, vagyis nem az ügyészség illetékes az ügyben. Éppen ezért az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatához fordultunk.

Feltettük a kérdést, valóban megkéseltek-e egy rendőrt hétfő éjszaka Budapesten valamely belvárosi kerületben, illetve tájékoztatást kértünk annak körülményeiről, a részletekről. A következő válaszlevelet kaptuk, melyet szó szerint idézünk: „Nem.”

Mivel nem sokkal később megtudtuk, hogy a támadás vélhetően nem hétfő éjszaka történt, ismét a rendőrséghez fordultuk. Második nekifutásra az alábbi válasz érkezett: „Megkeresésére válaszolva tájékoztatjuk, hogy az Ön által említett ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást F. Imre Attila 26 éves budapesti lakos ellen.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik