Közélet

Nyomoznak a Debrecenben újraélesztett kisfiú ügyében

Kiskorú veszélyeztetése miatt indult eljárás.

Kiskorú veszélyeztetése miatt nyomozást rendeltek el a debreceni strandon újraélesztett hatéves kisfiú ügyében – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI érdeklődésére. Dobó Dénes elmondta: vizsgálják az esetleges felelősség kérdését. Az eljárás egyelőre ismeretlne tettes ellen folyik, a nyomozás érdekeire tekintettel azonban további információt nem közölnek.

Fürdőzők figyeltek fel szerdán a debreceni strand egyik medencéjének vizében lebegő gyerekre. Az úszómesterek azonnal megkezdték az eszméletlen kisfiú újraélesztését, majd a mentők stabilizálták az állapotát. A fiút a mentők jó keringéssel vitték a Kenézy kórház traumatológiájára, ahonnan a megfelelő vizsgálatok elvégzése után átszállították megfigyelésre a debreceni gyermekklinika intenzív osztályára. A gyerek stabil állapotban volt – tájékoztatta akkor az MTI-t Pápai György, az Országos Mentőszolgálat észak-alföldi orvos igazgatója.

Mint ismert, július végén egy hétéves kislányt is próbáltak újraéleszteni, őt Budapesten, a Paskál Strandon. Az ő életét azonban már nem tudták megmenteni.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik