Közélet

Megbírságoltak egy nőt, miután fejbe rúgta egy zsiráf az állatkertben

Állatok zaklatása miatt róttak ki rá pénzbüntetést, mert bemászott a zsiráfok területére.

A 24 éves kaliforniai nőnek olyan közel sikerült jutnia egy kétéves zsiráfhoz a Wisconsin államban található Madison egyik állatkertjében, hogy az állat meg tudta nyalni az arcát – közölte a helyi rendőrség. Ami után a vadállat megfordult, és arcon rúgta a nőt, akinek tíz öltéssel kellett összevarrni a sebét. És még szerencsésnek is mondhatja magát, hogy nem szenvedett életveszélyes sérüléseket, egy zsiráf ugyanis még oroszlánokat is képesek megölni egy jól irányzott rúgással – jelentette az AP amerikai hírügynökség a rendőrségi jelentésre hivatkozva.

Amanda Hall a rendőrségi jelentés szerint azt állította, azért ment az állatok közelébe, mert nagyon szereti a zsiráfokat. A nő a rendőrségi jelentés szerint átmászott egy kerítésen, és majdnem átjutott egy másodikon is, amikor a Wally nevű zsiráf „üdvözölte”. A rendőrség 686 dolláros (160 ezer forint) pénzbírsággal sújtotta Hallt, „állatok zaklatása” miatt.

A nő az eset után a Los Angeles Timesnak adott interjút, amelyben kikelt a pénzbírság ellen. Elmondása szerint a „kerítés”, amin a rendőrségi jelentés szerint „átmászott”, egy alig egy méter magas akadály volt, amin könnyedén át tudott lépni, a második kerítésen pedig nem is akart átmászni, és a zsiráf a rácsok között tudta kidugni a fejét, hogy arcon nyalja – majd rúgja.

Az önmagát „állatszerető emberként” jellemző Hall egyben felháborítónak tartja, hogy állatok zaklatásával vádolják, miközben ő egyáltalán nem akarta bántani a zsiráfot. És úgy érzi, az, hogy a zsiráf fejen rúgta, éppen elég büntetés volt számára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik