Közélet

Túl sok vizet ivott, belehalt a kamasz

Görcseitől próbált szabadulni a fiatal sportoló, vízmérgezés végzett vele.

Közel tizenöt liter folyadékot (vizet és sportitalt) ivott meg néhány óra alatt Zyrees Oliver. A 14 éves amerikai futball játékos néhány órával később kómába esett majd meghalt a floridai Tampában – számolt be az esetről egy helyi hírcsatorna.  

A fiú egy edzés után izomgörcsöktől szenvedett, amit folyadékbevitellel próbált enyhíteni. Rövid idő leforgása alatt két gallon (3.7 liter) sportitalt, majd ugyanennyi vizet. Tizenkét óra múlva kómába esett és meghalt.

 Zyrees Oliver (fotó: Facebook)

 

„Ha valaki túl sok vizet iszik, főleg ha rövid idő alatt, a sejtjei megtelnek a folyadékkal, megduzzadnak, és elhalnak. A legnagyobb veszélyt az agy duzzadása jelenti, mert a sejtek növekedésének hamar útját állja a koponya, a sejtnagyobbodás, így halálhoz vezet” – mondta el Dr Mark Fodin a tampai kórház orvosa.

A fiú edzője, John Davis megdöbbenve áll a történtek előtt: „egész életemben azt tanultam, hogy minden sportban kiemelkedően fontos a hidratáció, különösen egy ilyen meleg államban, mint Florida. Aznap is állandóan mondtam a játékosaimnak, hogy igyanak eleget.”

A víztúladagolás ritka, de korántsem példa nélküli halálok. Egy 29 éves angol férfi 2011-ben a másnaposságát szerette volna rengeteg vízzel orvosolni, majd hónapokon át feküdt kómában, mielőtt meghalt. 2007-ben pedig egy vetélkedő vezetett halálos víztúladagoláshoz. A játék lényege az volt, hogy videojátékot nyer, aki a legtovább vissza tudja tartani a vizeletét, miközben vizet iszik. Egy 28 éves, háromgyermekes anya rosszul lett a verseny alatt, majd néhány nap múlva meghalt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik