Közélet

Börtönben is ült a combinós gyilkos

Nemcsak a pszichiátriáról engedték ki, hanem egy bv-intézetből is. Nem volt vele baj a rácsok mögött, így feltételesen szabadulhatott, pedig több mint egy évet kapott.

Börtönben is lehetett volna az a férfi, aki csaknem két hete villamos elé lökött egy nőt Budapesten értesült a Hír24. A tettest – egyebek mellett – testi sértésben találta bűnösnek a Fővárosi Törvényszék jogerősen, idén márciusban. Egy év két hónap börtönbüntetésre ítélték. 

A férfi Pálhalmán ült, magaviseletével nem volt gond, így végül június elején kiengedték. Pártfogót rendeltek ki mellé egy évre. Erről a Székesfehérvári Törvényszék döntött, a szabadlábra bocsátást az érintett bv-intézet is támogatta.  

Ahogy arról beszámoltunk, az idős asszonyt augusztus elsején gázolta halálra egy villamos a Margit híd budai hídfőjénél a villamos elé. A gyanú szerint egy férfi rúgta meg, így került a szerelvény elé. A támadót nyolc nappal a történtek előtt pszichiátriára került, mert vödörrel a fején sétálgatott a városban. Egy nappal a gyilkosság előtt engedték ki. De már azelőtt sem volt ismeretlen hatóságok előtt: ő volt az, aki tavaly a Komjádi uszodánál megtámadta és megerőszakolással fenyegette Sarka Katát.

A pszichés zavarokkal küzdő, hajléktalanná vált jogász jelenleg előzetes letartóztatásban van. „Véletlen volt, bűnös vagyok, de csak gondatlanságból” – ezt mondta, amikor a bíróságra vitték. Néhány éve dokumentumfilm készült róla, amelyben elmesélte, hogyan lett budai milliomosból hajléktalan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik