Közélet

Pánikrohamnak nézték a mentők a végzetes trombózist

Legalábbis ezt állítja a trombózisban elhunyt Bakai Gusztáv családja, akik bíróságon küzdenek tovább igazukért.

A 32 éves fotós három évvel ezelőtt lett rosszul. A mentők azt hitték, nem trombózisa van, hanem pánikrohama, és beleegyezésével otthagyták. Este, amikor az egész napos fekvés után felállt, azonnal meghalt – írja a Blikk.

A férfi ügyében három év után megszüntette az eljárást a rendőrség, mert a szakértők szerint a diagnosztikai tévedés nem bűncselekmény. Gusztáv szerettei azonban nem nyugodnak bele a döntésbe, és pótmagánvádas eljárást indítanak. Bizonyítani akarják, hogy igenis van felelőse a halálesetnek – mondta el az ügyvéd a lapnak.

A diagnosztikai hiba műhibának számít

Árulkodó és sokatmondó, hogy ma Magyarországon nincs hivatalos statisztikai adat az orvosi műhibák számáról (mígnem Amerikában a hatodik leggyakoribb haláleset a “megelőzhető orvoslási hiba” néven futó műhiba).

A D. A. S. JogSzerviz adatai alapján itthon a leggyakoribb műhibatípusok:
-téves gyógyszer alkalmazása
-diagnosztikai hiba (majd félrekezelés)
-felügyelet elmaradása -késedelmes ellátás (tulajdonképpen a túl hosszú várólisták is ide tartoznak!)
-műtéttechnikai hiba (betegben felejtett olló, kesztyű, kendő és társai)

A leggyakoribb műhibák a D.A.S. JogSzerviz tapasztalatai szerint a téves gyógyszer alkalmazása, amikor nem a betegnek rendelték gyógyszer vagy az adagolást túllépik, a diagnosztikai hiba, a tünetek téves értelmezése, és emiatt a betegség félrekezelése, továbbá a felügyelet elmaradása – az indokolt felügyelet elmaradása, ha emiatt egészségromlás áll fenn.

A leggyakoribb műhibák körébe tartozik még a késedelmes ellátás, amikor a beteg állapotára tekintettel hamarabb kellett volna a szükséges ellátást megkapnia, a műtéttechnikai hiba – olyan felróható hiba a műtét során, amely a beteg egészségromlását idézte elő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik