Közélet

A falon át törtek be a Polgár Galériába

A tulajdonos szerint 60 és 70 millió forint körül lehet az okozott kár értéke. Úgy tűnik, hogy a galériából és a raktárból egyetlen festményt sem vittek el. A rendőrség lopás gyanúja miatt indított eljárást.

Betörtek a budapesti, Petőfi Sándor utcai Polgár Galériába, ahonnan értékes ékszereket és karórákat vittek el – erősítette meg az MTI értesülését Polgár Árpád, a galéria tulajdonosa kedden.

“Könnyen és gyorsan mozdítható értékeket vittek el az ismeretlen tettesek, mire a riasztó megszólalt, elmenekültek” – fogalmazott a galériatulajdonos. Polgár Árpád elmondása szerint a tettesek a szomszéd házon keresztül, a fal bontásával jutottak be a helyiségbe. A lyukat egy festmény takarta el.

Az, hogy pontosan milyen értekben vittek el ékszereket és órákat, a helyszíni rendőrségi vizsgálatot követően, a leltár után derül ki, de Polgár Árpád becslése szerint 60 és 70 millió forint körül lehet az okozott kár értéke.

Az eltulajdonított értékek között vannak olyan karórák, amelyek ára 500 ezer forinttól 8 millió forintig terjed – mondott példát a galéria tulajdonosa.

Polgár Árpád közölte, hogy a betörést ő fedezte fel. Az, hogy az ékszereken kívül mást is elloptak-e a galériából, szintén a pontos leltár után derül ki. “Szemre nem hiányzik a galériából és a raktárból egyetlen festmény sem, csak az ékszerek és a karórák, amelyeket láthatóan lesöpörtek a pultról” – tette hozzá.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az MTI érdeklődésére azt közölte: kedden 10 óra körül kaptak bejelentést arról, hogy a galéria raktárából különböző tárgyakat vittek el. A kár értékének megállapítása és a helyszíni szemle jelenleg is tart.
Hozzátették: a BRFK lopás gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik