Közélet

Brutális módon ölte meg anyját a pesterzsébeti fiatal

Az asszonyt egy kerékkulccsal ütlegelte, majd megkötözte és zsákot húzott a fejére. Az asszony megfulladt.

Vádat emelt az ügyészség a 27 éves fiatalemberrel szemben, aki 2012 novemberében, a XX. kerületben megölte anyját, majd nevelőapjával is megpróbált végezni. Bíróság elé áll a felesége is, mint bűnpártoló.

Ahogy arról beszámoltuk, a közös üzletekkel rendelkező családtagok között igencsak megromlott a viszony, egy ilyen „vacsoravita” után történt a gyilkosság is. A Fővárosi Főügyészség keddi tájékoztatása szerint ilyen körülmények között tartózkodott a vádlott az édesanyjáék pesterzsébeti, Dobos utcai házában a gyilkosság napján, ahol közte és édesanyja között ismét szóváltás alakult ki. A veszekedés után az akkor 25 éves támadó magához vett egy fém kerékcsavar kulcsot és a nő után ment a ház emeletére, ahol nekirontott: legalább kétszer ököllel az arcába ütött, majd a fejét célozta, aki elvesztette az eszméletét és összeesett.

Ekkor – abban a hiszemben, hogy a földön eszméletlenül fekvő, fején vérző édesanyja már meghalt – egy a házban talált zsinórral összekötözte a kezeit, majd a fejére és felsőtestére egy nejlonzsákot húzott, egy másikkal pedig a lábait burkolta be. Ezután felhívta feleségét és arra kérte, hogy jöjjön a helyszínre és segítsen neki elrejteni a holttestet. Amikor megérkezett, ketten vonszolták a ház hátsó udvarára, ahol hanyatt fektették. A szakértői vizsgálat kiderítette, a nő a fejére húzott zacskótól fulladt meg körülbelül 10-15 perc alatt.

A fiatal ezután úgy döntött, mostohaapját is megöli. A konyhában várt rá, ahol minden előzmény nélkül, egy konyhakéssel nagy erővel a hasa felé szúrt. A férfi próbált védekezni, így a kés az alkarját és az alhasát érte. Dulakodni kezdtek, eközben valahogy sikerült kimenekülnie a házból. A megsebesített férfi az utcán, járókelőktől kért segítséget.

Ha a fiatalembert bűnösnek találják, tettéért tíztől húsz évig terjedő szabadságvesztést kaphat. Felesége pedig legfeljebb öt évet. Az ügyészség mindkettejükkel szemben letöltendő szabadságvesztést indítványozott.  

Ajánlott videó

Olvasói sztorik