Közélet

Halálos tűz Budapesten: tagadnak a fiatalok

Hiába nem ismerték el a bűncselekmény elkövetését, a bíróság rács mögé küldte őket.

Előzetes letartóztatásba került azt a két huszonéves, akiket a szombat hajnali, VIII. kerületben történt tűz okozásával gyanúsítanak. A bíróság harminc napra küldte rács mögé a 28 éves férfit és 26 éves testvérét. Mindketten tagadták, hogy ők lobbantották lángra a Bérkocsis utcai épületet. A tárgyalás másfél órán át tartott, a testvérek ügyvédje nem nyilatkozott senkinek. A fiatalok külsejüket tekintve egyébként ápolatlanok, és azt a látszatot keltik, hogy nem élnek éppen józan életet.

Ahogy arról beszámoltunk, a lángok a VIII. kerületi Bérkocsis utcában csaptak fel, egy 300 négyzetméteres, faszerkezetes épület égett. Az első visszajelzések még arról szóltak, hogy nem sérült meg senki a tűzben, ám később a tűzoltók holttestet találtak a leégett építményben. A Bérkocsis utca közeli házainak homlokzatáról a tűz hatására hullott a vakolat, a műanyag redőnyök megolvadtak. A történtek miatt a környező házakból 20 lakónak kellett elhagynia lakását a sűrű füst miatt ideiglenesen.

A rendőrség vasárnap közölte, hogy felmerült, hogy gyújtogatás történt, és már őrizetbe vettek két férfit közveszély okozása miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik