Közélet

Hétméteres lángokkal égett egy budapesti ház

A tűzoltók egy holttestet találtak az épületben. A hatalmas hő miatt a környék házairól potyogott a vakolat, a redőnyök megolvadtak, három autó pedig megrongálódott.

Kigyulladt egy 300 négyzetméter alapterületű, faszerkezetes, használaton kívül lévő épület Budapesten, a VIII. kerület Bérkocsis utcában szombaton hajnalban. Az első visszajelzések még arról szóltak, hogy nem sérült meg senki a tűzben, később a tűzoltók holttestet találtak a leégett építményben a terület átvizsgálásakor. A Bérkocsis utca közeli házainak homlokzatáról a tűz hatására hullott a vakolat, a műanyag redőnyök megolvadtak – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Korábban Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a Bérkocsis utcában a kiérkező tűzoltókat 6-7 méteres lángok fogadták, a nagy tűz veszélyeztette az égő épület mellett álló másik lakóingatlan tetejét, illetve a szemközt lévő 3 emeletes épületet. Három autó megrongálódott a hatalmas hő miatt.

Tájékoztatása szerint a környező épületekből 20 lakónak kellett elhagynia lakását a sűrű füst miatt, ők fokozatosan visszatérhettek a lakóhelyükre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik