Közélet

Bíró rendelte el a kényszercsászármetszést

A rendőrség, és a mentők emberei betörtek a nőhöz, hogy elkábítsák, és világra segítsék hatodik gyermekét. Korábban valamennyi újszülöttjét elvette az asszonytól az állam.

Bírói engedéllyel törtek be a hatóságok egy terhes nő otthonába, hogy altatásban császármetszést végezzenek rajta. Az ötgyermekes anya veszélyeztetett terhes volt, de nem volt hajlandó kórházba menni, mert fóbiás félelme van az egészségügyi intézményektől. Ha otthon, egyedül próbálta volna világra hozni a gyermeket, azzal valószínűleg mindkettejük életét veszélybe sodorta volna – írja a Daily Mail.

Az asszonytól korábban már valamennyi gyermekét elvette az állam. Tíz év alatt három gyermeket szült császármetszéssel, kettőt pedig otthon titokban. A harmadik gyermeket, állítólag egy kerti sütésnél használatos húscsipesz segítségével hozta világra. Egy szociális munkás egy hét múlva talált rá az alultáplált, és veszélyesen kiszáradt gyermekét karjaiban ringató nőre. Az anya instant levessel próbálta táplálni a picit, a gyermek fején látszottak a sebhelyek, amiket a húscsipesz okozott.

A bíróság megtudta, hogy a nőnek autisztikus, borderline jellegű tünetei vannak, az élettársával él együtt, akinek még nála is súlyosabb pszichés problémái vannak. A nő minden szülésénél rohamokkal, és erős vérzéssel küzdött, egyszer pedig sztrókot is kapott.

Amikor értesült a hatodik terhességről, a bíró szabad kezet adott a rendőrségnek, és mentőknek a közbeavatkozásra. Döntését azzal indokolta, hogy a múltbéli tapasztalatok alapján világosan látszik, hogy a nő nem képes feleős döntéseket hozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik