Közélet

Spártai királynak képzelte magát a kanizsai gyilkos

A gyanú szerint a 24 éves férfi tavaly nyáron fojtotta 48 esztendős nőismerősét, majd a holttestet becstelenítette meg – írja a Bors. A nagymamáját is zaklató férfi spártai királynak képzelte magát.

A nagykanizsai kórház ügyeletes orvosa június 19-én értesítette a rendőröket, hogy egy súlyosan sérült 58 éves férfit láttak el, akit vélhetően bántalmazták. A nyomozás során kiderült, hogy az idős férfit unokája verte meg. Később arra is fény derült, hogy idős nagymamáját is bántotta, szexuálisan zaklatta a 24 éves unoka. Ekkor hozták összefüggésbe a fiút a nagykanizsai nő tavalyi halálával, mert kiderült: korábban dolgozott az asszonynál – írja a Bors.

B. Ferenc beismerő vallomást tett, csak a nagymama szexuális zaklatását tagadta. Nagyapját viszont azért bántotta, mert magát a spártai királynak, Leónidasznak képzelte, és az idős ember nem teljesítette a parancsait.

Mit tegyen, ha történelmi alaknak képzeli magát?

Forduljon pszichiáterhez, mert elképzelhető, hogy pszichopata. Ők ismétlődően hazudozó, lelkiismeret-furdalás nélküli, indulatvezérelt emberek, akik nem tudnak felelősséget vállalni a tetteikért, túlértékelik magukat a többieknél. Manipulatívak, igyekeznek mindenkivel jó viszonyt kialakítani, hízelegni is tudnak. Sokszor munkakörükből fakadóan kegyetlenkednek, pl. a beosztottaikkal, nem feltétlenül lesznek gyilkosok.

„A pszichopata viszont akkor is nagyon elégedett önmagával, ha a normák nem igazolják viselkedését, mert számára a normák és azok társadalmi valósága nem létezik. A pszichopata elégedett azzal a realitástól teljesen elidegenedett világgal, amelyet felépít magának. Az, aki Napóleonnak képzeli magát, boldog, mert hatalmas hadúrként nem érheti bántalom, ezért az a meggyőződése, hogy korlátlanul kiélheti agresszivitását. A pszichopata, ha tudós, érzéketlenül bocsátja rendelkezésre tudását emberirtás céljából, ha pedig politikus, akkor könnyen tetszeleg a zseniális vezető szerepében. Hitler és Sztálin a mintaképei ennek a zseniális hadúri pszichopatológiának.” (innen)

Vannak, akik egészen hihetetlen módon halottnak képzelik magukat – ez a Cotard-szindróma. Valami trauma, sokk hatására elvesztik élettudatuk ennek a nagyon ritka lélektani kórnak a képviselői, és úgy tekintenek magukra, mint egy gépre, amelynek valamiféle rendeltetése van. De hogy lehet, hogy mindezt élve érzékelik? Általában azt gondolják, a pokolban vannak, de olyan is van, hogy pusztán hangnak képzelik magukat. Az ilyen betegség is vezethet tragédiához: egy férfi azt gondolta, meg kell ölnie Hitlert, miután visszavitték valakik az időben – és így tizedelte meg a munkahelyén dolgozókat, akiket náci katonáknak látott. Még több részlet itt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik