Közélet

45 év házasság után ölte meg feleségét a makói férfi

A pár rendszeresen ivott, ilyenkor gyakran veszekedtek, bántalmazták egymást.

Vádat emelt az ügyészség egy 72 éves makói férfi ellen, aki 45 évi házasság után idén márciusban családi házukban előbb hasba szúrta, majd megfojtotta feleségét – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t. Az idős ember emberölés miatt állhat hamarosan bíróság elé. Az ügyészség börtönbüntetést indítványozott.

Szanka Ferenc közölte, a vádirat szerint a vádlott és felesége között a házastársi kapcsolat már évek óta megromlott, mindketten rendszeresen italoztak, többször veszekedtek, illetve bántalmazták egymást. Idén március 12-én, a reggeli órákban ismét hajba kaptak valamin, ám a vita ezúttal tragédiába torkollott: a férj felkapott egy konyhakést és hasba szúrta az asszonyt.

A férfi a történtek után csak bő egy órával hívta a mentőket. A férfi a kiérkező egységet próbálta meggyőzni arról, hogy felesége balesetet szenvedett.

Válni sohasem késő

Vannak párok, akik, bár sokat kivárnak, végül mégsem együtt képzelik el az életet.

Bertie és Jessie Wood 1972-ben házasodtak össze, és 36 év házasság után úgy döntöttek, elválnak. Házasságtörés állt a dolog hátterében? Bertie beleszeretett valakibe? Jessie kacsintgatott kifelé a házasságból? Akárhogy is, mindketten 98 évesek voltak.

Az olasz Antonio is úgy döntött, elválik. Az ok: házasságtörés. Rosa bizony megcsalta, la puttana. Az idő nem gyógyította be a sebzett férfilelket: 1940-ben történt az affér, s a férfi 77 évvel későbbig, 2011-ig, 99 éves koráig próbálta megemészteni a történteket. Nem sikerült, beadta a válópert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik